Újabb időgazdálkodás műhelyt tartottunk, ezúttal Nagyváradon, a Partiumi Tehetséggondozó és karriertanácsadó központ meghívására. Az Útilapú Programot az egyetem végzősei számára szervezi a központ, a műhelyek alkalmával pedig olyan készségeket fejleszthetnek a résztvevők, amelyek segítik a munkaerőpiacra való kilépésüket és sikeres elhelyezkedésüket. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy a program első műhelyét mi tarthattuk, május 23-án.
A Mathias Corvinus Collegium Kolozsvári Egyetemista Programjának célja, hogy felkarolják a legkiemelkedőbb egyetemistákat: olyan, döntéseikért felelősséget vállaló, közösségükért tenni akaró, szakmailag kiváló fiatalokat neveljenek, akik vezetői tapasztalattal rendelkeznek és jól kommunikálnak idegen nyelveken. Mindehhez motiváló közösséget, inspiráló és támogató környezetet, szakmai előadásokat kínálnak számukra.
A szociálisháló.ro az erdélyi magyar szociális tevékenységű nonprofit szervezetek információs portálja. A két és fél éve indult honlapon 160 szervezet regisztrált. Őket, valamint 350 szociális munkást szolgálunk ki hírekkel, katalógussal, szakmai erőforrásokkal. Küldetésünknek tekintjük a szervezetek közötti információcsere és együttműködések segítését és a szervezetek híreinek eljuttatását a nagyközönséghez. Így kívánunk hozzájárulni az erdélyi szociális háló fejlesztéséhez.
Idei projektünk célja a portál fenntartása és fejlesztése volt. A projekt keretében fejlesztettük a hírlevél szolgáltatásunkat, valamint a szolgáltatásokat bemutató katalógust. A projekt elsődleges célcsoportját 389 szociális tevékenységű nonprofit szervezet (vezetői és munkatársai) jelentik, valamint 350 segítő szakember (elsősorban szociális munkások).
A gyergyói szociális szakkönyvtár 2014-ben jött létre abból a célból, hogy a városunkban jelenlévő segítő foglalkozású szakembereknek, illetve a távoktatásos képzési formában segítő szakmákat tanuló diákoknak segítségére legyen a szakmai felkészültségre.
2014-2018 folyamán a könyvtárban 720 darab könyv volt megtalálható és az érdeklődők heti 2 órás nyitva tartás alkalmával olvashattak, illetve kölcsönözhettek ki könyveket. Online nyilvántartás és kölcsönzési rendszer is rendelkezésre áll az érdeklődők részére.
A 2018-as fejlesztés keretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatásával sikerült megvásárolnunk 28 darab új szakkönyvet. Idén elsősorban közösségfejlesztés, gazdaság és fenntartható fejlődés, szervezetfejlesztés és coaching témájában vásároltunk könyveket, valamint elkezdtük a különböző soft skillek fejlesztését (készségfejlesztést) elősegítő szakkönyvek vásárlását, amelyek a tanulási készségek, kommunikációs és prezentációs készségek, énmárka építés, időmenedzsment fejlesztését segítik. Tovább bővítettük a kifejezetten segítőknek szóló könyveket, amelyek a gyászfeldolgozás, válás, csoportokkal való munka, művészetterápia, iskolai erőszak vagy például kutatásmódszertan témákban íródtak.
Tavaszi Szakmai Nap
2018. augusztus 17-22. - Fessünk álmokat - falfestés
2018. szeptember - Egyetemisták Műhelytábora
2018. szeptember 22. - IV. Gyergyói Diákkonferencia
Szakmai nap az Egri Roma Szakkollégiummal
2017. szeptember 23. - III. Gyergyói Diákkonferencia
2017. szeptember 30. - Tanévnyitó szakmai nap
2016. március 30. - A szociális munka napja
2016. május 28. - Drogfórum 2016
2016. szeptember 24. - II. Gyergyói Diákkonferencia
2016. október 7-9. - V. Gyergyói Mentálhigiénés Napok
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti
Programfelelős:
dr. Dániel Botond
535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu