gymnlogoA Gyergyói Mentálhigiénés Napok konferencia célja, hogy hozzájáruljon a székelyföldi segítő foglalkozású szakemberek képzéséhez, bemutatkozási lehetőséget adjon a mesteri, doktori képzésben tanuló fiatalok számára, és felhívja a székelyföldi szociális szakirányú felsőoktatási képzés fontosságára.

2010 óta öt alkalommal szerveztük meg a konferenciát, legutóbb, három és fél év kihagyás után, 2016 októberében. A rendezvénysorozaton a résztvevők eddig összesen 28 nagyelőadást hallgathattak és 17 szakmai műhelyen vehettek részt. A konferencia minden alkalommal nemzetközi szintű volt, az évek során a vendégelőadóink között tisztelhetük a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweiss Egyetem, az egri Eszterházy Károly Egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatóit, valamint a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet vezetői, munkatársait is. A műhelymunkákat szintén egyetemi oktatók és más gyakorló szakemberek vezették, akik különböző magyarországi és erdélyi szakmai szervezeteknél dolgoznak. A nagyelőadások mellett mintegy 47 végzős egyetemi hallgató, mesteri és doktori képzésben részt vevő fiatal szakember számára biztosítottunk bemutatkozási lehetőséget, 46 kutatási beszámolót, szakdolgozat bemutatót láthattunk és hallhattunk.

Az öt rendezvényen összesen 260 személy vett részt, a regisztrált résztvevők száma eseményenként 50-65 személy között mozgott. Az előadók (beleértve a műhelyvezetőket és kutatókat) aránya a rendezvényen 40-50 százalék körüli, ami jelzi, hogy a rendezvény egyaránt oktatási és szakmai műhely jellegű is. A résztvevők körülbelül 90 százaléka erdélyi, 10 százaléka magyarországi volt, Erdélyből elsősorban Hargita, Kovászna, Maros és Kolozs megyéből érkeztek a résztvevők.

Ezen az oldalon a konferencia egyes kiadásainak leírását, előadásait, programtervét, videóanyagokat és vetített előadásokat, valamint az eseményeken készült fényképet lehet megtekinteni. Készítettünk egy adatbankot is, ahol egy oldalon elérhetőek a konferenciák szakmai anyagai.

 

5 003Ötödik mentálhigiénés konferenciánkat három és fél év szünet után szerveztük, 2016 októberében. Idén meghívottaink az egri Eszterházy Károly Egyetemről érkeztek, a Szociálpedagógia Tanszék és a Pszichológia Tanszék oktatói. A két nap alatt összesen 10 előadást hallhattunk tőlük. Az előadások között egyaránt voltak elméleti jellegűek, megismerhettünk kutatási eredményeket és módszereket is (resztoratív konfliktuskezelés, filmterápia, stb.).

Az előadások mellett egy szakmai kerekasztalra is sor került, amelyen a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont és az Eszterházy Károly Egyetem közötti jövőbeli szakmai együttműködésekről is beszéltünk, különös tekintettel a sokéves testvérvárosi kapcsolat nyújtotta lehetőségekre.

Szervezők

bbtelogoeroforraskozpontmuhelylogo72egyiklogo100caritaslogo

Partnerek

ekemtamiskolc  szent istvan v3 0

Támogatók

gyergyo cimer    communitas vizszintes   szulofoldalap logo72   ergo72  bolyailogo

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu