A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont idén ősszel két kerekasztal találkozót szervezett a hátrányos helyzetű fiatalokkal dolgozó segítő szakemberek és szociális szolgáltatások számára. A szeptemberi találkozó célja a problémafeltárás, helyzetelemzés volt, az októberi találkozóé pedig a megoldások keresése és beavatkozó programok tervezése.
Hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó szakemberek osztották meg tapasztalataikat az idei első szociális kerekasztalbeszélgetésen Gyergyószentmiklóson. A találkozót a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont és a Gyulafehérvári Caritas Iránytű programja szervezte a Polaris Oktatási Központban. Az első találkozó célja a helyzetfeltárás, problémafeltárás volt.
Ifjúságkutató műhelymunkára gyűltek össze a kolozsvári Szociológia és szociális munka kar első éves diákjai. A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont által megszervezett program célja egy 2018-as, átfogó szociológiai kutatás eredményeinek feldolgozása volt.
Gyerekekkel és felnőttekkel telt meg a sikátor a 2019-es Fessünk Álmokat Programon. A cél megfogalmazni és megjeleníteni családok jövőképét. A csoportmunkában 5 család összesen 7 felnőtt és 9 gyermek vett részt.
A csoportmunka kihívása volt, hogy gyerekek és szülők a műhelymunkák során egységes gyakorlatok mentén dolgozzanak és fogalmazzanak meg álmokat. A gyerekeknél megfogalmazódott álmok és célok itt újra a „mi leszek, ha nagy leszek?” kérdés köré fonódtak. Megjelent a fényképész, a futballista és a „ha nagy leszek lesz egy lovam, kertem…stb” álmok is. A csoportmunkát átszőtte a gyerekek és szülők közötti kiegyensúlyozott kapcsolat. Egy kedves jelenete a gyakorlatnak, amikor apa és fia az Arc mozaik című feladatnál egymástól függetlenül, külön térben dolgozva hasonló szimbólumokkal rakta ki arcképét, a végén pedig meglepődve nézték a hasonlóságot.
Idén is álomfestők keze által színesedik a gyergyószentmiklósi sikátor fala. A Fessünk Álmokat program már negyedik kiadásához közeleg, célcsoportját pedig a gyergyószéki családosok alkotják. A rendezvény két hétvégét ölel fel: július 6-7 között a tervezésé, majd júl. 13-14 között a kivitelezésé lesz a főszerep. A program első napján helyet kapnak az ismerkedős- és önismereti játékok, majd csoportmunka formájában készülnek el a falfestés tervei.
Tavaszi Szakmai Nap
2018. augusztus 17-22. - Fessünk álmokat - falfestés
2018. szeptember - Egyetemisták Műhelytábora
2018. szeptember 22. - IV. Gyergyói Diákkonferencia
Szakmai nap az Egri Roma Szakkollégiummal
2017. szeptember 23. - III. Gyergyói Diákkonferencia
2017. szeptember 30. - Tanévnyitó szakmai nap
2016. március 30. - A szociális munka napja
2016. május 28. - Drogfórum 2016
2016. szeptember 24. - II. Gyergyói Diákkonferencia
2016. október 7-9. - V. Gyergyói Mentálhigiénés Napok
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti
Programfelelős:
dr. Dániel Botond
535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu