A gyergyói szociális szakkönyvtár 2014-ben jött létre abból a célból, hogy a városunkban jelenlévő segítő foglalkozású szakembereknek, illetve a távoktatásos képzési formában segítő szakmákat tanuló diákoknak segítségére legyen a szakmai felkészültségre.
2014-2017 folyamán a könyvtárban 440 darab könyv volt megtalálható és az érdeklődők heti 2 órás nyitva tartás alkalmával olvashattak, illetve kölcsönözhettek ki könyveket. Online nyilvántartás és kölcsönzési rendszer is rendelkezésre áll az érdeklődők részére.
A 2017-es fejlesztés keretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatásával sikerült megvásárolnunk 27 darab új szakkönyvet. Idén elsősorban tanulási technikák, időgazdálkodás, érveléstechnika, metakommunikáció, pszichológia és társas kapcsolatok témájában vásároltunk könyveket.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium idén is meghirdeti a Márton Áron Tehetséggondozó és Márton Áron Kutatói Programot. Mindkét pályázati programba határon túli egyetemi hallgatók, mesterisek, doktoranduszok egyaránt pályázhatnak vezetőtanáraikkal együtt, bármilyen tudományterületről.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont logópályázatot hirdet a gyergyószentmiklósi Élmény Alap létrehozása alkalmából.
A pályázat célja: nyomtatott (print) és on-line formában egyaránt használható logó létrehozása az Élmény Alap pályázati program számára.
A logó megtervezésekor a következő szempontokat kell figyelembe venni:
Az Élmény Alap egy Gyergyószentmiklósról elszármazott vállalkozó támogatásával jön létre, és elsősorban pályázati alapként működik. Tervek szerint az évente kiírásra kerülő alaphoz civil szervezetek, kisközösségek és egyének pályázhatnak. A pályázati alap elsősorban ifjúsági kezdeményezéseket és fiataloknak szóló programokat támogat.
Célja a fiatalok támogatása abban, hogy a virtuális világból (mobiltelefon, internet, facebook stb.) kimozdulva, a virtuális kapcsolatok, tevékenységek és időtöltések helyett/mellett aktív élményekben (közösségi, emberi, alkotói, művészi, tudományos, tanulási-fejlődési stb.) részesüljenek a természetben és emberi közösségekben, közösségi tevékenységek, tanulás, készségfejlesztés, vagy önmegvalósítási lehetőségek biztosítása által.
Pályázók köre: Pályázatot nyújthat be bármely természetes vagy jogi személy
A III. Gyergyói Diákkonferencia elsődleges célcsoportja, azok a Gyergyó-medencei fiatalok, akik egyetemi éveik ideje alatt más városokban tartózkodnak, és munkájukat szívesen bemutatnák egy konferencián diáktársaik és egy szakmai bizottság előtt. A diákkonferenciák célja, hogy a gyergyói diákok megismerjék egymás érdeklődési területét illetve bemutathassák saját munkájukat. Ezek mellett lehetőséget biztosít a konferencia arra, hogy a helyi intézmények, szervezetek és diákok között szakmai kapcsolatok alakuljanak ki, melyek a későbbiekben is hasznosak lehetnek. A konferencián szakmai előadások kerülnek bemutatása. Ez a legfőbb tevékenység, mely az előadó diákok tapasztalatszerzéséhez járul hozzá, fejlesztve a fiatalok előadó készségeit.
A III. Gyergyói Diákkonferencia 2017. szeptember 23-án került megszervezésre. A konferencián három szekcióban összesen 13 előadást hallhattak a jelenlevők.
Tanévnyitó szakmai napot szervezett a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociális munka tanszéke és a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont 2017. szeptember 30-án. A szakmai napra elsősorban azokat a székelyföldi egyetemi hallgatókat vártuk, akik a BBTE távoktatásos szociális munkás képzésében vesznek részt, de meghívtuk a gyergyói szociális szervezetek vezetőit és a helyi segítő foglalkozású szakembereket. Az egész napos program során szakmai szocializációs műhelyre, előadásokra és konzultációkra került sor.
Az Egri Roma Szakkollégium látogatásával egybekötve kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, augusztus 21-én, a helyi szociális szervezetek számára a gyergyószentmiklósi romák gazdasági-szociális helyzetéről. A beszélgetésen a polgármesteri hivatal két szociális referense, Kozma Tünde (sérült személyek és családjaikért felelős referens) és Bordean Szidónia (romareferens), valamint Băeșu Katalin romákért felelős szociális-egészségügyi aszisztens vett részt, a moderátor Abrudbányai-Győri Tamás, az erőforrásközpont önkéntese volt. A hallgatóságban az egri vendégek mellett a Gyulafehérvári Caritas és az erőforrásközpont munkatársai vettek részt.
Tavaszi Szakmai Nap
2018. augusztus 17-22. - Fessünk álmokat - falfestés
2018. szeptember - Egyetemisták Műhelytábora
2018. szeptember 22. - IV. Gyergyói Diákkonferencia
Szakmai nap az Egri Roma Szakkollégiummal
2017. szeptember 23. - III. Gyergyói Diákkonferencia
2017. szeptember 30. - Tanévnyitó szakmai nap
2016. március 30. - A szociális munka napja
2016. május 28. - Drogfórum 2016
2016. szeptember 24. - II. Gyergyói Diákkonferencia
2016. október 7-9. - V. Gyergyói Mentálhigiénés Napok
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti
Programfelelős:
dr. Dániel Botond
535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu