Székelyföldön szervezte 2017-es nyári szakmai táborát az Egri Roma Szakkollégium. A tábor célja a székelyföldi roma integrációs programok megismerése, a tapasztalatszerzés és a tapasztalatcsere voltak. Az eseményre augusztus 28-30 között került sor Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson. A gyergyószentmiklósi szakmai nap házigazdája, társszervezője a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont volt.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szervezésében került sor a „Fessünk álmokat!” projekt második részére. A négy éves projekt célja, hogy különböző korosztályok álmaikkal, terveikkel dolgozzanak melyet végül a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola mellett lévő, a Gyilkostó sugárutat és a templomot összekötő sikátoron festenek meg korosztályonként 10 méteres falszakaszon.
A tavalyi program résztvevői 5-8 osztályos, gyermekjólléti intézményben élő gyermekek voltak. Idén 9-12 osztályos diákokat szólítottunk meg, akik egy jelentkezés lapot kitöltve kerülhettek be a programba, mely végül 10 jelentkezővel indult. A következőkben szeretnénk bevonni a fiatal felnőtteket, a családosokat és végül az idősebb generációt.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont tavaly óta ösztöndíjas nyári szakmai gyakorlati programokat szervez gyergyói egyetemi hallgatóknak. Az idei kiírásban marketing, kommunikáció-közkapcsolatok és újságírás szakos hallgatókat vártunk, elsősorban marketinges és kommunikációs témájú gyakornoki feladatokra.
Az idei nyárnak négyfős gyakornoki csapattal vágunk neki. Gyakornokaink bemutatkozója következik.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont ösztöndíjas nyári szakmai gyakorlati programokat hirdet gyergyószéki egyetemi hallgatóknak, függetlenül attól, hogy mely városban tanulnak.
A tavalyi gyakornoki programunk beszámolója itt olvasható.
Az idei kiírásban marketing, kommunikáció-közkapcsolatok és újságírás szakos hallgatókat várunk(de ezekhez közel álló szakok diákjai is jelentkezhetnek). Összesen 3 személynek biztosítunk ösztöndíjat.
SocioStartUp programunk célja, hogy segítő szakembereket támogassunk szociális projektek elindításában, fenntartásában.
A tavalyi évben 4 pályakezdő szociális munkás, pszichológus 5 szociális projektjét támogattuk, amelyeknek összesen 53 haszonélvezője volt, gyerekek, egyetemisták, fiatalok, segítő foglalkozású szakemberek. A megvalósuló projektekhez pályázati hátteret biztosítottunk, tanácsadást, valamint egy-egy kis ösztöndíjat. A tavalyi programokat bemutató katalógust itt lehet megtekinteni.
Idén a hollandiai Een Helpende Hand Alapítvány és a Jan Post Egyesület, valamint a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően a pályázati háttér, tanácsadás és ösztöndíjak mellett egy komplex képzési programot is meg tudunk valósítani, ahol a segítő szakemberek olyan készségeket és gazadasági, kommunikációs tudást sajátíthatnak el, amelyek segíthetik őket a szociális projektjeik elindításában és fenntartásában.
A II. Gyergyói Diákkonferencia előadói és szervezői közül öt személy is sikeresen szerepelt május 18-21-én a XX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián.
Fejér Emőke az Állam- és jogtudományok - Jelenkor és nemzetközi kapcsolatok, Fodor Rita és Kémenes Edina a Szociális munka, Gáspár Szeréna a Szociológia és antropológia, Sali Szilvia pedig a Teológia II.: Római Katolikus Teológia szekcióban.
Közülük Fodor Rita első, Fejér Emőke második, Gáspár Szeréna harmadik díjban, Sali Szilvia pedig különdíjban részesült. Továbbá Fodor Rita és Gáspár Szeréna részvételi jogot szerzett a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.
Tavaszi Szakmai Nap
2018. augusztus 17-22. - Fessünk álmokat - falfestés
2018. szeptember - Egyetemisták Műhelytábora
2018. szeptember 22. - IV. Gyergyói Diákkonferencia
Szakmai nap az Egri Roma Szakkollégiummal
2017. szeptember 23. - III. Gyergyói Diákkonferencia
2017. szeptember 30. - Tanévnyitó szakmai nap
2016. március 30. - A szociális munka napja
2016. május 28. - Drogfórum 2016
2016. szeptember 24. - II. Gyergyói Diákkonferencia
2016. október 7-9. - V. Gyergyói Mentálhigiénés Napok
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti
Programfelelős:
dr. Dániel Botond
535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu