fejlecproba6


Hallgatói Ösztöndíjprogram Gyergyószentmiklóson

A márciusi soros tanácsülésen beterjesztésre és elfogadásra került egy Hallgatói Ösztöndíj program elindítása. Célja, hogy azok a felsőoktatási intézményekben végzős gyergyószentmiklósiak részesüljenek támogatásban, akik államvizsga és mesteris záró vizsgamunkájukat, illetve doktori disszertációjukat Gyergyószentmiklóssal kapcsolatos témából készítik, legyen az a tudományok bármelyik területéről (közgazdaság, biológia, kémia stb.). A határozat kezdeményezője Pál Levente, önkormányzati képviselő.

A kezdeményezés kiindulópontja, hogy a mindenkori városvezetésnek érdekeltnek kell lennie saját értékeinek a felfedezésében, fejlődésének elősegítésében. Ide tartozik az is, hogy segítse a felsőfokú intézményekben tanuló gyergyószentmiklósi diákokat a kiváló eredmények elérésében.

Ösztöndíjprogram kiértékelő 2015/2016

Gyergyói egyetemistáknak szerveztünk itthoni nyárigyakorlat-lehetőséget. Az erőforrásközpont kezdeményezésében látott fantáziát a grafit-studio.ro, így a pályázók közül egy dizájngrafikusként dolgozhatott egy hónapig, négyen pedig az erőforrásközpont tevékenységét és a diákkonferencia szervezését segítették – miközben 300-300 lejes ösztöndíjat is adtunk a gyakorlatozóknak.

Ösztöndíjas nyári gyakorlat lehetőségek a  Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontnál

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont ösztöndíjas nyári szakmai gyakorlati programokat hirdet gyergyószéki egyetemi hallgatóknak, függetlenül attól, hogy mely városban tanulnak.

Az idei kiírásban elsősorban marketing, kommunikáció és nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatókat várunk (de ezekhez közel álló szakok diákjai is jelentkezhetnek), összesen 3 személyt. A gyakornoki programok időtartama megegyezik az egyetemi szakokon elvárt követelményekkel (40-80 óra), az ösztöndíjak értéke a szakmai gyakorlat idejére 300 lej fejenként.

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu