fejlecproba6



A Gyergyói Szociális Szolgáltatások kutatása (2012-2016)

A gyergyói szociális szolgáltatások kutatása 2012-ben kezdődött, és évente-kétévente kerül sor egy-egy adatfelvételre. Célunk, hogy folyamatosan felmérjük a gyergyószentmiklósi szociális szolgáltatások helyzetét, illetve a felmérésekből származó adatok segítségével különböző fejlesztéseket valósítsunk meg. Eddig négy alkalommal, 2013 kivételével, szerveztük meg az adatgyűjtést. Első alkalommal 29, későbbiekben 41-43 szolgáltatást kerestünk fel. 

A kérdőív 2012-ben a következő témákat járta körül: a szolgáltatások céljának és célcsoportjának felmérése, a rendelkezésre álló erőforrások, a szociális szolgáltatások közötti együttműködések, az önkéntesség szerepe a szociális szolgáltatásokban, az önkéntesség népszerűsítési módjai, a szociális szolgáltatók társadalmi kommunikációja. 2014-ben az elérhetőségek, a célcsoportok és a szolgáltatások aktualizálása mellett arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyes szolgáltatások hány személyt foglalkoztatnak, vannak-e szociális munkás munkakörben alkalmazott személyek és milyen végzettségekkel, illetve fogadnának-e szakmai gyakorlatozó egyetemistákat. 2015-ben az elérhetőségek, a célcsoportok és a szolgáltatások aktualizálása mellett a szervezetek kapcsolathálóját vizsgáltuk. 2016-ban pedig a szociális szolgáltatásokat nemzetközi kapcsolataikról kérdeztük.

A kutatás eredményeiből eddig egy tanulmány, két szakdolgozat és egy Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia dolgozat született (mindegyik megtalálható a cikk végén, illetve a publikációk között). Ezen kívül a 2012-es kutatás részeredményeit a III. Gyergyói Mentálhigiénés Napok konferencián is bemutattuk (az előadás  a Videótárban megnézhető), a 2014-es kutatás eredményeit pedig a Magyar Mentálhigiénés Szövetség őszi konferenciáján.

A kutatás megvalósításában partnerünk a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete, az első négy felmérés során Dombi Gabriella, Kercsó Katalin és Deák Enikő végzős egyetemi hallgatók, Kémenes Edina nemzetközi kapcsolatok szakos gyakornokunk, valamint a szociális munka távoktatásos képzésben részt vevő elsőéves hallgatók vettek részt. Kutatásvezető dr. Dániel Botond, szociológus.

Az eredmények segítségével számos fejlesztést valósítottunk meg:

  1. Szociális szolgáltatások címlistája: a címlista az erőforrásközpont honlapján és a civil-gyergyó.ro honlapon érhető el, és tartalmazza a 43 szolgáltatás megnevezését, a szolgáltatást működtető szervezet nevét, címét, a kapcsolattartó személyek nevét illetve telefonszámát és e-mail címét.
  2. Ugyanakkor a kapcsolattartók számára létrehoztuk a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levelezőlistát is. Reméljük, hogy ezen adatbázis illetve levelezőlista elősegíti majd a szociális szolgáltatók egymás közötti kommunikációját, a gyergyói szociális háló fejlődését.
  3. A szervezetek valamint szolgáltatások elérhetőségei, a programok rövid leírásai, célcsoportjaik, szolgáltatásaik összegyűjtésével elkészítettük a gyergyószentmiklósi szociális szolgáltatások katalógusát, ezáltal egy térképet akartunk rajzolni arról, hogy milyen szolgáltatások érhetőek el a városban.
  4. A BBTE jelenleg szociális munka szakos távoktatásos csoportot működtet a városban és azon dolgozunk, hogy nappali képzésű, kihelyezett tagozatot hozzunk létre. Az egyetem fontos szerepet kíván betölteni a szociális szféra fejlesztésében, szoros kapcsolatra törekszünk a szociális szolgáltatókkal. A kérdőív segítségével kívánjuk összegyűjteni a szakmai gyakorlatozási lehetőségeket, illetve szakdolgozat témákat, amelyeket a diákjaink számára felajánlhatunk, így önkénteseket, gyakorlatozókat küldenének a szociális szervezetekhez munkatársnak. Az első felmérés során mintegy 10 szociális szolgáltatás 20 szakdolgozat témát ajánlott fel végzős egyetemisták számára, a szociális munka különböző területeiről. A témák nagyon szerteágazóak, így sok hallgató megtalálhatja szakmai érdeklődésének megfelelő feladatot: idősek csoportja, önkéntes menedzsment, önkéntesek motivációja, prevenciós munka, demens betegek ellátása, foglalkoztatás szerepe időskorban, korai fejlesztés, szenvedélybetegségek, gyermekvédelem, szociális szolgáltatások menedzsmentje, fiatalok aktivizálása, fiatalokkal való munka, daganatos betegek önsegítő csoportja, középiskolások dohányzási szokásai, prevenciós munka, családi háttér hatása tanulmányi eredményekre, stb. A szolgáltatások egy része mentort is tud biztosítani a hallgató számára, így a vezető tanár mellett helyi szakember is segítheti a munkájukat. A második felmérés után egy szakmai gyakorlat adatbázist is sikerült létrehozzunk.

Publikációk:

Konferencia előadások:

  • Kémenes Edina (2017): A gyergyószentmiklósi szociális szolgáltatások nemzetközi kapcsolatai. Szekcióelőadás a III. Gyergyói Diákkonferencián, Gyergyószentmiklós
  • Dániel Botond - Deák Enikő (2014): A gyergyói szociális háló rezilienciája; szociális háló építése Gyergyóban. Műhelyelőadás a Magyar Mentálhigiénés Szövetség őszi konferenciáján, Magyar Mentálhigiénés Szövetség, Partiumi Keresztény Egyetem Társadalomtudományi Tanszék, Albin Alapítvány, Nagyvárad.
  • Dániel Botond (2012): Szociális szolgáltatások felmérése Gyergyószentmiklóson. Plenáris előadás a III. Gyergyói Mentálhigiénés Napok konferencián, Gyergyószentmiklós

Kapcsolódó hírek:

 

 

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu