Közösségben gondolkodnak a gyergyói fiatalok

A gyergyói fiatalok az ötleteik megvalósítása szempontjából szükségesebbnek tartják a példákat, szakmai kapcsolatokat, gyakorlati tudást, mint a pénzt vagy az infrastruktúrát – derült ki az első IfiCafén, ahol az ifjak találkoztak, ismerkedtek, beszélgettek, ötleteltek.

b ificafe3

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont által szervezett találkozó központi témája az egyetem utáni hazatérés, szakmai kezdeményezések indítása volt.

Az IfiCafé ötletét egy korábbi, fiatalok körében zajlott felmérés adta. Más-más szakterületen tanuló fiatalok közös érdeklődési pontokat, területeket jelöltek meg, melyeken szívesen tevékenykednének, viszont keveset tudnak egymás munkájáról, érdeklődési köréről – tudtuk meg Dániel Botondtól az Erőforrásközpont vezetőjétől.

Az IfiCafé célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a gyergyói fiataloknak, hogy egymásra találjanak azok, akik hasonló ötletekkel, tervekkel rendelkeznek, és közösen szakmai kezdeményezéseket indítsanak el itthon – fogalmazta meg a kezdeményezés célját Dániel Botond. A WorldCafé beszélgetős módszer mintájára, Gyergyószentmiklóson a Contact Kávé és Teaházban szervezett rendezvényen egyetemisták és frissen végzettek vettek részt. Kávéházi hangulatban, kiscsoportokban zajlott a beszélgetés az előre megadott téma mentén, és négy kérdést jártak körül a fiatalok:

  • Milyen problémákat látsz a városban/községedben?
  • Hogyan tudna a szakmád hozzájárulni ahhoz, hogy a település egy jobb, élhetőbb hely legyen?
  • Te milyen fejlesztési projektben vennél részt itthon?
  • Mi hiányzik ahhoz, hogy szakmai terveidet/projektedet meg tudd valósítani?

Kiscsoportokra tagoltan, a résztvevők ötleteiket egy csokorba szedték, majd az asztalgazdák rendszerezték az elhangzottakat és bemutatták az összképet. A négy kérdés mentén zajló találkozón kiderült: a fiatalok a városban tapasztalható közhangulattól eltérőn vélekednek.

b ificafe

„Megleptek a válaszok, ugyanis a fiatalok kevésbé voltak panaszkodók, a városban lévő közhangulattól eltérően javarészt megoldás-orientáltak voltak, nem a problémákra fókuszáltak. A hazaköltözés kapcsán a lehetőségek hiányából adódó bizonytalanság érzését, a közösségben uralkodó negatív mentalitást, kishitűséget, a biztonság hiányát emelték ki, és kevésbé szóltak arról, hogy nincs megfelelő infrastruktúra. A megfogalmazott ötletek között megjelentek a közösségi terek és találkozási lehetőségek létrehozása, képzések, táborok szervezése fiataloknak, de egészségnevelés, idegenvezetés ötlete is felmerült. Arra számítottunk, hogy hasonló érdeklődésű, hasonló területen tanuló fiatalok fognak összekapcsolódni kis ötletek mentén, ehhez képest az is többször előfordult, hogy más szakon tanulók (marketing, film-fotó-média, informatika) csatlakoztak, ajánlották fel szaktudásukat egy-egy ötlethez” – ismertette a szervező.

A fiatalok a negyedik kérdés kapcsán is meglepték a szervezőket.

„A szakmai tervek, ötletek megvalósítását a tapasztalat- és a szakmai kapcsolati háló hiánya nehezíti elsősorban. Egy másik nehézség a romániai bürokratikus rendszerből adódó problémák megoldása (jogi keretek, könyvelés, hivatali ügyintézések). Ezt egy résztvevő fogalmazta meg a legtalálóbban, aki szerint Romániát kellene megoldani, a többivel könnyebben boldogulnának. Csupán ezeket követte az anyagiak hiánya, és az is leginkább úgy merült fel, mint megismerni a lehetőségeket és megtanulni forrásokat bevonni. Tehát manapság az ötletek kivitelezése kapcsán sokszor hangoztatott pénz hiánya a fiataloknál kevésbé volt hangsúlyos. Leginkább a példák, példaképek hiányát említették” – ismertette Dániel Botond.

b ificafe1

Az erőforrásközpont – a nyertes pályázatai révén – a csapatokat a megfogalmazott ötleteik kivitelezésében is segíti. A fiatalok nyitottak a folytatásra, legközelebb október 27-én találkoznak egy egynapos műhelymunkára.

A rendezvény nyitott bárki számára, a szervezők azokat a fiatalokat is várják, akik nem voltak az IfiCafén, de szívesen bekapcsolódnának az ötletek kidolgozásába, megvalósításába.

Baricz-Tamás Imola, 2018. szeptember 20.
székelyhon.ro

 

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu