fejlecproba6



Önéletrajzírás, pályázatírás képzés a magyarörmény fiatalok táborában

Immár negyedik alkalommal szervezte meg az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége, a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület és az Örmény Katolikus Plébánia ifjúsági vezetőképző táborát. A rendezvényre 2017. augusztus 9-14. között került sor, mintegy 30 fiatal, kísérőik és meghívott előadók részvételével. A tábor célja elsősorban az, hogy kiképezzék a fiatalokat arra, hogy helyi ifjúsági közösségeiket szervezzék, vezessék, továbbá jó példák segítségével megmutatni azt, hogy itthon, a szülőföldön is lehet boldogulni.

A táborban a közösség- és kapcsolatépítést elősegítő eseményei (ismerkedések, kirándulások, szabadidős programok) mellett sor került intézménylátogatásokra, valamint képzésekre is. Az intézménylátogatások célja a sikeres minták bemutatása volt, legyen szó családi vállalkozásokról, nagyobb vállalatokról (gyár, pékség), vagy sikeresen működő közintézményekről. A képzési részben idén az önéletrajzírás, valamint a pályázatírás volt a két fő téma, mindkét modult az Erőforrásközpont ifjúsági képzési programjának előadója, az erőforrásközpont vezetője, dr. Dániel Botond tartotta.

Az önéletrajzírás képzés során több kiscsoportos bemutatkozó beszélgetésre került sor, abból a gondolatból kiindulva, hogy az önéletrajz lényegében egy bemutatkozás, amely segítségével önmagunkat mutatjuk meg álláskeresőként, öszöndíjra pályázóként. A résztvevők előbb a szokásos módon mutatkoztak be, aztán erősségeikről, képességeikről beszéltek, majd egy-egy siker- illetve kudarc-történetet meséltek magukról. Az elhangzottakat többféle elméleti modellel értelmeztük és tudatosítottuk. A résztvevők így megismerhették az Európai Unió kulcskompetencia modelljét, a társadalmi szerepek fogalmát, de szó volt a személyi arculatépítésről és történetmesélés fontosságáról is. Ugyanakkor azt is kihangsúlyoztuk, hogy a kudarcainkból is sokat tudunk tanulni, és figyeljünk arra is, hogy milyen erőforrásokat tudunk nyerni egy-egy kudarcként megélt eseményből. A képzési modul végén az Europass típusú önéletrajzot ismertettük és megmutattuk az online szerkesztő használatát. Az önéletrajzban végül megjelentek a bemutatkozás során átbeszélt alapadatok, kompetenciák, és a különböző életterületeken (szerepterületeken) elért eddigi megvalósítások, sikerek is.

A pályázatírás képzésre két modul is rendelkezésünkre állt, ezért a képzést úgy építettük fel, hogy az első részben a pályázatírás alapgondolatáról beszéltünk, majd a pályázatok tartalmával foglalkoztunk, ezért a projektekről és a projektek megtervezésének lépéseiről beszéltünk. A második részben a pályázat menedzsmentje volt a téma, a pályázati kiírások megkeresése és alapos elolvasásától kezdve, a mellékletek beszerzése, a pályázati űrlapok kitöltése, és az elszámolás folyamatának bemutatásáig. Mivel viszonylag kevés idő állt a rendelkezésünkre (2x3 óra) ehhez a nagy témához, ezért elsősorban egy átfogó példát igyekeztünk megmutatni, figyelve arra, hogy további olvasnivalót, szakirodalmat, kézikönyveket is biztosítsunk az érdeklődőknek, illetve nagyon sok saját példát mutassunk be (projektet, pályázatot - sikereivel és hibáival egyaránt), amelyet az egyesületeink eddigi 7-10 éves története során megvalósítottunk.

 

Fényképek

Can not load images! LiveConnectClient::query Error code 401 received requesting data: { "error": { "code": "request_token_invalid", "message": "The access token isn't valid." } }.. Use another HTTP adapter for data in Advanced configuration of OneDrive component.

Sajtóvisszhang

  • Örmény tervek a fejlődésért (székelyhon.ro - 2017. augusztus 7.) (Can not load file! LiveConnectClient::query Error code 401 received requesting data: { "error": { "code": "request_token_invalid", "message": "The access token isn't valid." } }.. Use another HTTP adapter for data in Advanced configuration of OneDrive component.)
  • Amit az iskolában nem tanítanak (székelyhon.ro - 2017. augusztus 15.) (Can not load file! LiveConnectClient::query Error code 401 received requesting data: { "error": { "code": "request_token_invalid", "message": "The access token isn't valid." } }.. Use another HTTP adapter for data in Advanced configuration of OneDrive component.)

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu