„Az első kiállításom nagy ugródeszka volt a karrieremben”

„Az első kiállításom nagy ugródeszka volt a karrieremben”

Végzős tanuló volt a gyergyószentmiklósi lány, amikor sikerült megszerveznie első festménykiállítását. Jánosi Buslig Sanda nem számított ekkora sikerre, elmondása szerint az egy nagy ugródeszka volt a karrierjében. Megkeresésemet örömmel fogadta, beszélgettünk tanulmányairól, az Élmény Alapnak köszönhető kiállításról és jövőképről.

Jelenleg másodéves hallgató a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen, illetve ezt a félévét Spanyolországban tölti az Erasmus program által.

„A Vaskertes Általános iskolában tanultam, művészeti osztályban, ahol bár nem kimagasló szinten tanítják a festészetet, de alapot adnak hozzá. Szerettem volna Csíkszeredában a művészetin tovább tanulni, de aztán más irányt vett az az életem, eltávolodtam a művészettől. Később egy barátnőm által tagja lehettem Balázs József Népiskolájának, Gyergyószentmiklóson. Ő karolt fel, ő terelt vissza az útra. Neki köszönhetően jöttem rá, hogy tényleg a festészettel akarok foglalkozni.” — mesélt Szandi élete első lépcsőfokairól.

festmenySandi

Az érettségi közeledtével még nem volt teljesen határozott a terveit illetően, ám ez idő alatt részt vett egy önkéntes programon, melynek hatására tudatosan elkezdte építeni a jövőjét. Kolozsvárra jelentkezett a művészeti egyetemre, onnan pedig, amint lehetősége adódott az Erasmus program segítségével Malagában próbálta ki magát.

Az első kiállítását 2018-ban sikerült megszervezni, melyhez segítséget nyújtott az Élmény Alap pályázata.

„A gyergyószentmiklósi Örmény Közösségi Ház befogadó képességét meghaladta az-az embertömeg, akik eljöttek a kiállításra. Eszméletlenül jól esett az, hogy ennyi embert érdekelt a tárlat, sőt az is, hogy sok szakmabeli is megnézte a festményeimet. Az Örményház kapcsolatai által online is lehetőség volt hallgatók és nézők részvételére, mely kapcsolatoknak köszönhetően ugyanezt a kiállítást később kivihettem Budapestre is. Nagymértékben hozzájárult a sikerhez az is, hogy lehetőségem volt meghallgatni különféle javaslatokat, kiváló szakemberektől, és a festmények értékesítéséből származó bevételt a következő kiállításokba fektethettem be” — beszélt első tapasztalatairól Szandi.

kiallitas

Egyelőre júliusig Malagában tartózkodik, de nagyon készül rá, hogy Gyergyószentmiklóson is újra szervezhessen tárlatot. A jövőképe szempontjából Gyergyószentmiklós nem foglal el egy stabil helyet a terveiben, hiszen az Erasmus programnak köszönhetően több esélyt lát egyelőre a külföldi lehetőségek kiaknázásában, azonban nem zárja ki, hogy időnként hazatérjen alkotni.

Az interjút Fórika Dóra készítette

Élmény Alap

Az Élmény Alap egy közösségi pénzalap, amely a gyergyói közösség fejlesztése érdekében működik. Közösségi kezdeményezésre és a közösség támogatásával jött létre és működik 2018 óta.

 

Általános célunk a gyergyói fiatalok támogatása abban, hogy aktív élményekben részesüljenek a természetben és emberi közösségekben. Fejlődjön kezdeményező készségük, közösségi gondolkodásuk, megtapasztalják a tanulás- és tehetségük kibontakoztatásának örömét.

 

Ennek érdekében támogatjuk a fiatalok kezdeményezéseinek megvalósulását, oktatási, személyiség- és közösségfejlesztő programokat szervezünk és támogatunk, illetve alkalmi ösztöndíj-támogatást biztosítunk tehetséges fiataloknak.

Elérhetőség

weblogoszoveggel100

Az Élmény Alapot a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont adminisztrálja.

Programfelelős: dr. Dániel Botond

Tel.: 0740-053604
E-mail: elmenyalap@eroforraskozpont.ro