Bemutatkozás

 

Kuratórium, támogatók

Az Élmény Alap egy közösségi pénzalap, amely közösségi kezdeményezésre, közösség támogatásával jött létre és működik a gyergyói közösség fejlesztése érdekében.

Az Élmény Alap kezdeményezője: Erdélyi Róbert
Az Élmény Alap kezdeményező csapatának és a kuratórium tagjai: Csibi Márti, Dániel Botond, Gereöffy Imola, Molnár Judith, Pál Levente
Az Élmény Alap támogatói:
Erdélyi Róbert, Bíró Róbert és az első Élmény Alap jótékonysági est mintegy 100 résztvevője
Az Élmény Alap adminisztrátora a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont

 

Céljaink

Az Élmény Alap célja a gyergyói fiatalok támogatása abban, hogy aktív élményekben részesüljenek a természetben és emberi közösségekben. Fejlődjön kezdeményező készségük, közösségi gondolkodásuk, megtapasztalják a tanulás- és tehetségük kibontakoztatásának örömét. Ennek érdekében támogatjuk a fiatalok kezdeményezéseinek megvalósulását, szervezünk és támogatunk oktatási, személyiség- és közösségfejlesztő programokat, illetve alkalmi ösztöndíj-támogatást biztosítunk tehetséges fiataloknak.

Célkitűzések:

  1. Bátorítjuk, hogy élménydúsabbá váljon a gyergyószentmiklósi fiatalok élete.
  2. Tehetséges gyergyói fiatalok segítése, hogy tehetségüket kibontakoztassák, fejlesszék. A tehetséges gyergyói fiatalok közösségének létrehozása, erősítése.
  3. A hagyományos oktatást kiegészítő alternatív oktatási programok megvalósítása annak érdekében, hogy újraélesszük a fiatalokban a tanulás iránti vágyat, megtapasztalhassák a tanulás örömét, a természet és közösség felfedezésének örömét, tudatosan forduljanak a tapasztalatszerzés felé.
  4. Erősítjük a fiatalok kezdeményező- és szövetkezési készségeit.
  5. Ezek mellé kiépítünk egy olyan támogató rendszert, amely segíteni tudja a helyi ifjúsági kezdeményezések indulását és megerősödését.
  6. Gyergyót, a gyergyói fiatalokat minél több székelyföldi, erdélyi hálózatba, működő programba bekapcsoljuk, csökkentve ezáltal az elszigeteltség, elmaradottság érzését a térségben.

 

Értékeink, elveink

 

  • Nem támogatunk (csak) rendezvényszervezést.
  • A képzések támogatása esetén figyelünk arra, hogy milyen konkrét kifutása van az adott képzésnek (pl. gazdasági képzés után középiskolások bekapcsolódnak az erdélyi gazdasági esettanulmány versenyek világába), csak úgy általánosan képzéseket nem támogatunk.
  • Ösztöndíjak, tanulás, tapasztalatszerzés esetén
    • Alkalmi támogatást biztosítunk (nem tudunk, és nem szeretnénk, folyamatos tanulmányi ösztöndíjat biztosítani).
    • A támogatás megítélésének fő szempontja az, hogy a pályázó mit ajánl fel cserébe az itthoni közösségnek, hogyan fogja a megszerzett tudást itthon (is) kamatoztatni.
  • Fontosnak tartjuk a pályázók képzését, fejlesztését. Ennek érdekében személyes pályázati tanácsadást biztosítunk a leadási időszakban, a határidő előtt. A pályázatokat nemcsak papíron fogjuk bekérni, hanem nyilvános bemutatót is szervezünk. Ennek több célja van:
    • láthatóvá tegyük a projekteket és a tevékenységeket;
    • javaslatokkal, tanácsokkal növeljük a projektek minőségét;
    • növeljük a személyek és csoportok közötti együttműködést azáltal, hogy ha valaki egy szimpatikus projektről hall, akkor be tudjon kapcsolódni, segíteni a projekt megvalósulásába, akkor is, ha nem ő volt a kezdeményező.
  • Tudatosítani szeretnénk a pályázókban, hogy annak ellenére, hogy ugyanarra a pénzforrásra pályáznak nem versenytársak egymással, mivel a kérdés nem az, hogy nyer-e a projektjük, hanem az, hogy mikor nyer. A projekt ötleteket átdolgozva be lehet adni a következő kiírásra is, így mindenki sorra kerülhet. A célunk az, hogy minél jobban kitalált és kidolgozott projekteket támogassunk.
  • Miért 14 év fölöttieknek? Azért mert azt szeretnénk, hogy a fiatalok aktív hozzájárulói legyenek az élmények kialakulásának, nem csak az élmények passzív befogadói. Nem csak élményeket biztosítunk fiataloknak, hanem abban segítjük őket, hogy élményeket hozzanak létre együtt, egymásért, a helyi közösségért, magukért.
  • Miért csoportoknak és miért nem szervezeteknek? A magánszemélyeket és csoportokat két okból részesítjük előnyben a szervezetekhez képest: egyrészt mert a szervezeteknek több pályázati forrás áll rendelkezésükre, valamint nem szeretnénk, ha a szervezetek elkényelmesednének és a könnyebben elérhető helyi pályázatunkat részesítenék előnybe és lemondanának a külső forrásokról; másrészt pedig mivel támogatni szeretnénk a fiatalok kezdeményezéseit, ezért azt bátorítjuk, hogy a fiatalok kezdeményező csoportokat hozzanak létre;
  • A belső projektek kiválasztásánál, megvalósításánál, mi magunk is előbb megpróbáljuk külső forrásokból megteremteni a hátteret, s ha nem sikerül, akkor használjuk a belső projektekre rendelkezésre álló keretet.
  • Megköveteljük a minőséget, ha nem érkezik elegendő minőségi pályázat a kiírásra, akkor a megmaradt összegeket átcsoportosítjuk, nem osztjuk ki csak azért, hogy legyen kiosztva.