Előadástechnikát is oktatnak a fiataloknak Gyergyószentmiklóson

Előadástechnikát is oktatnak a fiataloknak Gyergyószentmiklóson

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont nyár végi programjaira várja az érdeklődőket. Szeptember elején előadástechnika-képzésre majd az Ificafé-ra, illetve a 4. Gyergyói Diákkonferenciára kerül sor. A központ programjairól Dániel Botond, az Erőforrásközpont vezetője tájékoztatott.

Hogyan legyünk jó előadók? címmel szeptember 5 és 6. között tartják az előadástechnika-képzést a Gyergyószentmiklósi Szent István plébánia nagytermében. „A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont kétnapos képzést szervez elsősorban egyetemistáknak előadástechnika témában.

Többek között szó lesz arról, hogy miként készüljünk fel egy prezentációra, milyen egy jó előadás felépítése, hogyan történhet a hallgatóság aktivizálása – ismertette Dániel Botond. Jelezte, két előadó részvételével zajlik a képzés, Kádár Magor egyetemi docenssel illetve Benedek István doktorandusszal, mindketten kommunikációs szakemberek, a Terranova Képzési Központ trénerei.

A képzésen a részvétel ingyenes, augusztus 31-ig várják a jelentkezőket. A helyek száma korlátozott, előnyben részesülnek a 4. Gyergyói Diákkonferenciára előadással jelentkező személyek. „A képzés ötlete a tavalyi diákkonferencián született meg, amikor az előadó egyetemistákkal beszélgetve kiderült, hogy sokat segítene nekik, ha a konferencia előtt lenne egy képzés. Ezért van a felhívásban az a feltétel, hogy a diákkonferencia előadói elsőbbséget élveznek a jelentkezéskor.

Elsősorban egyetemistákat várunk, de a szabad helyek függvényében középiskolásokat, fiatal felnőtteket is fogadunk – mondta Dániel Botond az erőforrásközpont és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet szervezésében zajló rendezvényről.

Bővebb információt a rendezvény weboldalán lehet találni, és ugyanitt lehet jelentkezni is.

Diákkonferenciára készülnek

Az erőforrásközpont soron következő programját szeptember 8-án Ificafé címmel szervezik. Az eseményre gyergyói egyetemistákat várnak egy közös beszélgetésre, ötletelésre.

A cél, hogy egymásra találjanak a hasonló szakmai érdeklődésű fiatalok, és kezdeményezések, kisebb-nagyobb helyi projektek szülessenek.

Ezután pedig a 4. Gyergyói Diákkonferenciára készülnek, amely idén szeptember 22-én valósul meg. A diákkonferencia célja, hogy az egyetemisták rövid előadások formájában bemutassák kutatásaikat, szakmai tevékenységüket, ezáltal jobban megismerjék egymást akár az adott szakterületen belül, akár a különböző szakterületeken tanuló fiatalok.

A rendezvény idén nemzetközi szintű lesz, hiszen Gyergyószentmiklós testvérvárosából, Egerből, az Eszterházy Károly Egyetemről is érkeznek diákok és oktatók.

Baricz-Tamás Imola, 2018. augusztus 28.
székelyhon.ro

diakkonferencia logo feher

A konferenciának két fő célja van:

  • A különböző szakokon tanuló egyetemi hallgatók jobban megismerjék egymást, szakmai érdeklődésüket, eddigi szakmai munkájukat.

  • Segítsük a gyergyói egyetemisták és frissen végzettek egyetem utáni elhelyezkedését, azáltal, hogy kapcsolatokat építünk közöttük és a helyi szervezetek, intézmények, vállalkozások vezetői között. A konferenciára meghívjuk a szervezetek vezetőit, így ők megismerhetik a diákok szakmai érdeklődését, felkészültségét, és a diákok is megismerkedhetnek a helyi szervezetek vezetőivel.

Köszönet támogatóinknak!

A Gyergyói Diákkonferencia eddigi támogatói:

Bethlen Gábor Alap, Magyar Tudományos Akadémia, Hargita Megye Tanácsa, Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány, Een Helpende Hand Alapítvány és a Jan Post Egyesület, Élmény Alap.