Gyergyói Diákkonferencia: a nemzetköziség hozadékáról is beszéltek

Gyergyói Diákkonferencia: a nemzetköziség hozadékáról is beszéltek

Az egri tanárok előadásaiból nagyon sok újat tanulhattunk – számolt be Dániel Botond a negyedik, immár nemzetközi szintű Gyergyói Diákkonferencia munkálatairól, amit a hétvégén tartottak. A szervező, az Erőforrásközpont vezetője az esemény hozadékáról, a tapasztalatokról is beszélt.

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont eddigi legrangosabb diákkonferenciáján tizenöt diák-előadót, és az egri egyetem több tanárát hallgathattak meg az érdeklődők. A Szent István plébánián tartott hétvégi rendezvényen újdonságokban, visszajelzésekben nem volt hiány.

Változatos témák

„Idén három plenáris előadás és 15 diákelőadás szerepelt a programban. Ezeket három szekcióban mutatták be a résztvevő gyergyói egyetemisták. A legnépesebb a történelem és nemzetközi kapcsolatok szekció és a társadalom- és gazdaságtudományok szekció volt, de idén újra megszerveztük a műszaki- és természettudományi szekciókat is.

Az előadók leginkább már megvédett egyetemi szakdolgozataikat, mesteri dolgozataikat, esetleg nyertes tudományos diákköri dolgozataikat mutatták be. A legtöbb kutatásalapú munka volt, ezeknek a kutatásoknak a céljait, módszertanát és eredményeit ismerhettük meg – fejtette ki Daniel Botond.

A választott témákról elmondta, nagyon változatosak voltak, a vallási turizmustól kezdve különböző európai politikai folyamatok vizsgálatán át (pl. Skócia és Anglia viszonya, az európai parlamenti képviselők tevékenysége), a testvérvárosi kapcsolatok elemzésééig. „A konferencián megismerhettünk egy olyan applikációt is, amely az autóvezetést támogató radar teljesítményét ellenőrzi, vagy megtudhattuk, hogyan lehetne az általános valószínűségszámítás mellett a geometriai valószínűséget is tanítani az általános iskolás matematikaoktatás keretében. Végül Gyergyói-medence vadállományának helyzetéről is képet kaptunk a nagyvad-trófeákat vizsgáló kutatáson keresztül.

„Sok újat tanulhatunk”

Az egri Eszterházy Károly Egyetemről is érkeztek előadók, ugyanis az Erőforrásközpont évek óta partneri szerződésben áll a magyarországi tanintézménnyel. „Az egri tanárok előadásaiból nagyon sok újat tanulhattunk. A nemzetköziségnek ez az egyik legnagyobb hozadéka, hogy sikeres programokat és olyan módszereket ismerhetünk meg, amelyek nálunk kevésbé elterjedtek. Hadnagy József előadásában egy folyamatban lévő közösségfejlesztési programot mutatott be, amely Egerben egy hátrányos helyzetű családok által lakott településrészen valósul meg. A program kutatással, fórumokkal indult, majd egy helyi kezdeményezőcsoport alakult, közösségi akciók indultak be, amelybe bekapcsolódott a polgárőrség, az önkormányzat, és a közösség eljutott egy olyan szintre, amikor aktívan tesz önmagáért, változtak a közösségi viszonyok, lakhatóbbá tették környezetüket, rendezvényeket szerveztek. Az egri egyetem tanára Szilágyi István pedig azt mutatta be, hogyan használják a relaxációs módszere” – számolt be Dániel Botond.

Újdonságokkal, magasabb részvétellel

„A diákkonferenciát mindenképp sikeresnek értékelem. Volt néhány fontos újdonság az idén: sikerült egy előadástechnika-képzést szervezzünk az előadóknak, emzetközivé vált a konferencia, megerősödött a legfiatalabb, műszaki- és természettudományi szekciónk, több előadó jelentkezett idén, mint az előző években, és a részvétel is magasabb volt, folyamatosan 30-35 személy tartózkodott a teremben. Ugyanakkor idén is jelen voltak a hallgatóság soraiban is egyetemi oktatók, fiatal szakemberek, akik különböző szakterületeken doktorálnak, vagy fokozatszerzés előtt állnak. Az ő visszajelzéseik sokat segítettek az előadásokat tartó egyetemistáknak” – értékelte a negyedik diákkonferenciát Dániel Botond.

b negyedik diakkonferencia2

Nem éltek a lehetőséggel

Nemcsak diákoknak szólt a Gyergyói Diákkonferencia; mindenki előtt nyitott volt, hiszen egyik célja, hogy a közösség megismerje azokat a fiatalokat, akik jelenleg egyetemen tanulnak, illetve segít a fiatalok majdani hazatérésében azáltal, hogy lehetőséget teremt a találkozásra a különböző intézmények vezetőivel. A szervezőtől megtudtuk, a gyergyószéki intézményvezetők nem igazán éltek a lehetőséggel.

Intézményvezetők idén sajnos kevesebben jöttek el, mint az előző években, viszont jelen volt a Gyulafehérvári Caritas több munkatársa, különböző programok képviseletében (családsegítő szolgálat, otthoni gondozás), és a fiatal szakemberek közül két iskolai nevelési tanácsadó” – részletezte.

Baricz-Tamás Imola, 2018. szeptember 24.
székelyhon.ro

diakkonferencia logo feher

A konferenciának két fő célja van:

  • A különböző szakokon tanuló egyetemi hallgatók jobban megismerjék egymást, szakmai érdeklődésüket, eddigi szakmai munkájukat.

  • Segítsük a gyergyói egyetemisták és frissen végzettek egyetem utáni elhelyezkedését, azáltal, hogy kapcsolatokat építünk közöttük és a helyi szervezetek, intézmények, vállalkozások vezetői között. A konferenciára meghívjuk a szervezetek vezetőit, így ők megismerhetik a diákok szakmai érdeklődését, felkészültségét, és a diákok is megismerkedhetnek a helyi szervezetek vezetőivel.

Köszönet támogatóinknak!

A Gyergyói Diákkonferencia eddigi támogatói:

Bethlen Gábor Alap, Magyar Tudományos Akadémia, Hargita Megye Tanácsa, Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány, Een Helpende Hand Alapítvány és a Jan Post Egyesület, Élmény Alap.