fejlecproba5


Tavaszi szakmai nap 2018

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar nyelvű Szociológia és Szociális Munka Intézete tavaszi szakmai napot szervezett szociális munkásoknak és más segítő foglalkozású szakembereknek, 2018. június 2-án, szombaton Gyergyószentmiklóson.

A rendezvény meghívottja prof. dr. Demetrovics Zsolt, pszichológus, addiktológus, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánja, aki az internetfüggőség és számítógépes játékfüggőség témakörében tartott interaktív előadást. Továbbá két fiatal helyi szakember Abrudbányai Melinda szociális munkás, végzős mesteris hallgató és Fodor Rita szociális munkás, doktorandusz tartott előadást, illetve szakmai műhelyt (Krónikus betegek egészségügyi ellátások során tapasztalt nyelvi akadályainak vizsgálatáról, illetve művészetek alkalmazásáról a csoportokkal való szociális munkában).

A tavaszi szakmai nap főtámogatója a Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.

Tanévnyitó szakmai nap 2017

Tanévnyitó szakmai napot szervezett a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociális munka tanszéke és a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont 2017. szeptember 30-án. A szakmai napra elsősorban azokat a székelyföldi egyetemi hallgatókat vártuk, akik a BBTE távoktatásos szociális munkás képzésében vesznek részt, de meghívtuk a gyergyói szociális szervezetek vezetőit és a helyi segítő foglalkozású szakembereket. Az egész napos program során szakmai szocializációs műhelyre, előadásokra és konzultációkra került sor.

Szakmai nap az Egri Roma Szakkollégium Nyári Táborában

Székelyföldön szervezte 2017-es nyári szakmai táborát az Egri Roma Szakkollégium. A tábor célja a székelyföldi roma integrációs programok megismerése, a tapasztalatszerzés és a tapasztalatcsere voltak. Az eseményre augusztus 28-30 között került sor Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson. A gyergyószentmiklósi szakmai nap házigazdája, társszervezője a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont volt.

Drogfórum 2016

Szakmai fórumot szerveztünk május 28-án, szombaton délelőtt, a gyergyószentmiklósi Szent István plébánia nagytermében. A rendezvény a Drogfórum 2016 nevet viseli, és egy több éves hagyománnyal rendelkező, eddig Marosvásárhelyen és Kolozsváron szervezett szakmai program idei kiadása volt. A műhelyt a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociális munka szakon távoktatásos képzésben tanuló diákok, és az iskolai nevelési tanácsadók számára szerveztük, de nyitott volt minden szakmabeli és érdeklődő személy számára.

A szociális munka napja 2016

2016. március 30-án, szerdán, a Szociális Munkások Országos Kollégiumának Hargita megyei fiókszervezete a Szociális Munka Világnapjához kapcsolódóan szakmai napot szervezett Gyergyószentmiklóson. A rendezvény egy rövid megnyitóval kezdődöt, majd a szakmai kollégium híreit ismertették a szervezők, ezután két előadásra és két műhelyre került sor.

Alkategóriák

gymnlogoA Gyergyói Mentálhigiénés Napok konferencia célja, hogy hozzájáruljon a székelyföldi segítő foglalkozású szakemberek képzéséhez, bemutatkozási lehetőséget adjon a mesteri, doktori képzésben tanuló fiatalok számára, és felhívja a székelyföldi szociális szakirányú felsőoktatási képzés fontosságára.

2010 óta öt alkalommal szerveztük meg a konferenciát, legutóbb, három és fél év kihagyás után, 2016 októberében. A rendezvénysorozaton a résztvevők eddig összesen 28 nagyelőadást hallgathattak és 17 szakmai műhelyen vehettek részt. A konferencia minden alkalommal nemzetközi szintű volt, az évek során a vendégelőadóink között tisztelhetük a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweiss Egyetem, az egri Eszterházy Károly Egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatóit, valamint a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet vezetői, munkatársait is. A műhelymunkákat szintén egyetemi oktatók és más gyakorló szakemberek vezették, akik különböző magyarországi és erdélyi szakmai szervezeteknél dolgoznak. A nagyelőadások mellett mintegy 47 végzős egyetemi hallgató, mesteri és doktori képzésben részt vevő fiatal szakember számára biztosítottunk bemutatkozási lehetőséget, 46 kutatási beszámolót, szakdolgozat bemutatót láthattunk és hallhattunk.

Az öt rendezvényen összesen 260 személy vett részt, a regisztrált résztvevők száma eseményenként 50-65 személy között mozgott. Az előadók (beleértve a műhelyvezetőket és kutatókat) aránya a rendezvényen 40-50 százalék körüli, ami jelzi, hogy a rendezvény egyaránt oktatási és szakmai műhely jellegű is. A résztvevők körülbelül 90 százaléka erdélyi, 10 százaléka magyarországi volt, Erdélyből elsősorban Hargita, Kovászna, Maros és Kolozs megyéből érkeztek a résztvevők.

Ezen az oldalon a konferencia egyes kiadásainak leírását, előadásait, programtervét, videóanyagokat és vetített előadásokat, valamint az eseményeken készült fényképet lehet megtekinteni. Készítettünk egy adatbankot is, ahol egy oldalon elérhetőek a konferenciák szakmai anyagai.

 

Szakmai napunk főtámogatója:

communitas vizszintes

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu