Újabb kiírásra számíthatnak a gyergyói fiatalok az Élmény Alapnál

Tizenkét pályamunka érkezett a gyergyószentmiklósi fiatalok segítésére létrehozott Élmény Alap első kiírására. A kuratórium négy ifjúsági kezdeményezést és hat ösztöndíjpályázatot támogatott, két pályázatot újragondolásra küldött vissza.

b rafters2

Az első körben a támogatás összértéke 8500 lej volt, az eredeti keretből megmaradt egy ugyanekkora összeg, így a gyergyói fiatalok őszi kiírásra is számíthatnak. Az Élmény Alap céljaival összhangban lévő kezdeményezésekről Dániel Botonddal, az Élmény Alap kuratóriumi tagjával beszélgettünk.

Első körben nyertek támogatást

Négy ifjúsági kezdeményezést illetve hat ösztöndíjpályázatot talált az öt tagú kuratórium az Élmény Alap céljaival összhangban lévőnek.

Az Élmény Alap célja a gyergyói fiatalok támogatása abban, hogy aktív élményekben részesüljenek a természetben és emberi közösségekben. Fejlődjön kezdeményező készségük, közösségi gondolkodásuk, megtapasztalják a tanulás és tehetségük kibontakoztatásának örömét – ismertette Dániel Botond.

A beérkezett pályázatok két-három fő téma köré csoportosulnak: ösztöndíj-támogatást elsősorban szakmai továbbképzésre, illetve zenei tehetségük fejlesztésére kértek a fiatalok, a kezdeményezések egy része szintén zenei jellegű, ezen kívül az Ifitéka önkéntesei nyújtottak be pályázatot, illetve két kisközösség jelentkezett ötlettel.

Az Élmény Alapból egyenként ezerötszáz lejjel támogatták a Rafters és a Teddy Queen együtteseket, valamint az Ifitéka önkénteseit.

A tavasszal alakult Rafters hangszóró vásárlásra kapott támogatást, a Teddy Queen zenekar első lemezének elkészítéséhez kért segítséget és kapott résztámogatást; az Ifitéka önkéntesei mobilrádió működtetéséhez, események közvetítésére alkalmas felszerelésre kaptak segítséget.

Továbbá ezer lejjel a Szent István Plébánia zenecsoportját is támogatta az Élmény Alap, ők október 20-án nyílt napon különböző programok által mutatkoznak be, és várják a csoporthoz csatlakozni vágyó gyergyói fiatalokat.

Az egyéni pályázatok elbírálás alapján egyenként ötszáz lejes ösztöndíjat kapott Bakos Anikó, Ferencz Levente, Fodor Rita, Györfi Albert, György Emese és Péter Gellért. Mint megtudtuk, a fiatalok leginkább szakkönyvek, eszközök, hangszerek vásárlására illetve nyelvvizsga kifizetésére kaptak támogatást.

Őszi kiírás is lesz

Újabb kiírásra számíthatnak a gyergyói fiatalok, mint megtudtuk, októberre várható az Élmény Alap újabb pályázati kiírása.

Az alap 8500 lej, és úgy tervezik, hogy ezúttal is a tavaszi kiíráshoz hasonlóan támogatják a kezdeményezéseket.

Továbbá a fiatalok számára egy pályázatíró képzést is szerveznek, mely nemcsak az Élmény Alaphoz való pályázásban nyújt segítséget, hanem más pályázati kiírásokhoz is eligazítást nyújt. Az Élmény Alap célja a gyergyói fiatalok támogatása abban, hogy aktív élményekben részesüljenek a természetben és emberi közösségekben.

Baricz-Tamás Imola - 2018. augusztus 15.
székelyhon.ro

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu