Diákkonferencia kutatási eredményekkel, pályaválasztási tanácsokkal

Szakmai bizottságok előtt ismertették kutatásaikat a gyergyószéki egyetemisták. Elismerésből és javaslatból nem volt hiány, ugyanakkor sikerült felkelteni középiskolások érdeklődését is egy-egy pálya iránt. A 3. Gyergyói Diákkonferenciát a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szervezésében tartották szombaton a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánián.

b diakkonf gyergyo 17 02

Dániel Botond, a diákkonferencia szervezője az elmúlt évekhez képest előrelépésnek tartja, hogy tizenkét előadó mutatta be minőségi dolgozatát a héttagú szakmai bizottságnak, akik útbaigazítással, biztatással szolgáltak az egyetemistáknak. Jónak bizonyult az az ötlet is, hogy a társadalom- és gazdaságtudomány, illetve segítő szakok szekcióját egy újabb, műszaki- és természettudományi szekcióval bővítették, így a különböző szakokon tanulóknak alkalmuk adódott egymás munkájába betekinteni.

Noha a diákkonferenciára meghívást kaptak gyergyószéki szervezetek is, hogy ismeretséget kössenek a jelenleg egyetemista, de potenciális munkatárs fiatalokkal, erre kevesen válaszoltak pozitívan. Dániel Botond viszont úgy gondolja, nem jelent ez problémát, legalább tudja az egyesület, hogy a jövőben a szervezetek vonzása terén kell fejlődni. Annak viszont nagyon örvendett, hogy több középiskolás hallgatta végig az előadásokat, úgy gondolja, segítséget nyújthatnak abban, hogy a pályaválasztási nehézségeket leküzdjék. Mi több, konkrét javaslatokat is hallhattak Jánosi-Rekeczki Kata nevelési tanácsadótól.

Nem csak ítészként jöttek a szakemberek

Mint kiderült, a szakmai bizottságok tagjai sem csak a kutatások elemzése és javaslattevés szándékával érkeztek. A gyergyószentmiklósi születésű Szentes Erzsébet pszichológus, a Sapientia egyetem marosvásárhelyi karának tanára elmondta, bármennyi ideje kutasson is valaki, mindig érdekli, más mit, hogyan kutat, és mit talál.

„Én is tanulok belőle, ezért jöttem egyrészt. Másrészt azért, mert lehet, hogy én is tudok egy-két jó ötletet adni a hallgatóimnak visszajelzésem által. Harmadrészt azért jöttem, mert én nagyon kötődök Gyergyóhoz. Egyik életszerepünk, hogy keresünk, kutatunk, tanulunk, tapasztalunk, és ha ennek itthon is valaki teret ad, nem vagyok annyira messze, hogy ne jöjjek el. Tapasztalatcsere és kapcsolódás, hogy szorosabb legyen köztünk a kötelék, ez nekem nagyon fontos.”

b diakkonf gyergyo 17 01

 

Farkas Attila vadgazdamérnök az újonnan alakult Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület elnökeként, szakemberként és munkatárskerőséként vett részt a konferencián. „Tetszik a rendezvény célkitűzése, hogy kapcsolatok épüljenek szakemberek és bizonyos szakmákat tanuló egyetemisták között. Támogatjuk a hivatásuk legelején lévőket, és ugyanakkor itt tudjuk átlátni azt is, hogy a közeljövőben kikre alapozhatunk frissen végzett szakemberként munkánkban. Nagyon remélem, hogy az Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület munkájának javára válnak a most születő kapcsolatok, és azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer egyesületünk a természettudományi szekció gondnoka legyen.”

Magyari-Sáska Zsolt, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatának tanára a szakmai bizottság tagjaként, meghívásra érkezett. De személyes oka is volt jelenlétének. „Egyrészt a szakmai indíttatásra mondtam igent, másrészt nagyon érdekelt Jánosi-Rekeczki Kata pályaválasztásról szóló előadása. Apa vagyok, fiam pályaválasztás előtt áll, szeretnék neki ebben jól segíteni, és ehhez szükségem volt a szakember meglátására. Végighallgatva a nevelési tanácsadót, úgy gondolom, azt kell fölülvizsgálnom, hogy mennyire vagyok erőszakos a gyermekemmel, saját akaratomat mennyire próbálom rákényszeríteni.

Úgy érzem, amikor fiam nyolcadikból kilencedik osztályba lép, kicsit nagyobb a szerepem, de eljön az a négy év, amikor lehet, én nem változom sokat, a fiam viszont igen.

Tehát az az attitűd, amit nyolcadik végén képviseltem, tizenkettedik osztályos korában is hatékonyan alkalmazható.”

Rábízni, de tükröt tartani

A többször is emlegetett pályaválasztásról szóló előadás nemcsak a fiataloknak, hanem a szülőknek is szólt tehát. Jánosi-Rekeczki Kata arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai szülői hozzáállásnak, „a te döntöd el, mit választasz, csak szeresd”, megvan a hátulütője. A gyerek magára marad a döntés súlyával és azzal a félelemmel, hogy vajon jól választ-e. A felelős szülő, noha rábízza gyermekére hivatásának eldöntését, de a pályaválasztás küszöbén tükröt tart neki, ráirányítva figyelmét azokra a szakmákra, melyek iránt fogékonynak, tehetségesnek érzi csemetéjét.

Balázs Katalin - 2017. szeptember 24.
https://szekelyhon.ro/aktualis/diakkonferencia-kutatasi-eredmenyekkel-palyavalasztasi-tanacsokkal

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu