Rólunk írták

A mozgássérültek álmait festették a falra

Hat évvel ezelőtt indult útjára Gyergyószentmiklóson a Fessünk álmokat! program, minden évben egy-egy korosztály „álmát” festették a kórház és a Fogarasy Mihály Általános Iskola között lévő sikátor korábban elhanyagolt falára. Idén a mozgássérülteké volt a főszerep.

Családok jövőképe a sikátor falán

Idén is álomfestő hétvégére kerül sor Gyergyószentmiklóson július 13–14. között. A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont negyedik alkalommal hirdeti meg programját, amelynek látványos eredménye a Szent Miklós-templom szomszédságában lévő sikátor falának festése lesz.

A gyergyói fiatalok jövőképét kutatják

Annak érdekében, hogy ne tervezzék az ifjúság jövőjét az ő megkérdezésük nélkül, szociológiai kutatás indult Gyergyószéken a középiskolás korú fiatalok körében. A jelen-centrikus diákokat megpróbálják rábírni, hogy gondolkodjanak el jövőjükön.

A vallásosságot vizsgálták Gyergyószentmiklóson

Az egyház fogalma a hívek többségének a papokat, a plébánia épületét jelenti. Az egyház segítségét a legtöbben gyászfeldolgozásban, betegség esetén igényelnék. Egyebek mellett ezekre mutat rá egy Gyergyószentmiklóson végzett vallási témájú kutatás.

Itthon indítanak szakmai kezdeményezéseket

Második alkalommal szervezett úgynevezett Ifi Cafét a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont, amelyre ezúttal itthon élő – 24–35 éves – fiatalok jelentkezését várták. Most is egyik gyergyószentmiklósi kávézóban tartották a foglalkozássorozatot, amelyet műhelymunka követett. A szervező központ vezetője, Dániel Botond lapunknak megjegyezte: a cél az, hogy a fiatalok itthon valósítsák meg elképzeléseiket, és olyan ötletek szülessenek, amelyek az adott település hasznára válhatnak.

Élmény Alap: gyergyószentmiklósi fiatalok projektjeit támogatják

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont az Élmény Alap segítségével újabb pályázatot hirdet gyergyószentmiklósi magánszemélyek, csoportok számára. Dániel Botond, a központ vezetője ismertette a tudnivalókat, mellette pedig az első kiíráson támogatott Bakos Anikó ökológus is beszámolt tapasztalatairól.

Közösségben gondolkodnak a gyergyói fiatalok

A gyergyói fiatalok az ötleteik megvalósítása szempontjából szükségesebbnek tartják a példákat, szakmai kapcsolatokat, gyakorlati tudást, mint a pénzt vagy az infrastruktúrát – derült ki az első IfiCafén, ahol az ifjak találkoztak, ismerkedtek, beszélgettek, ötleteltek.

Diákkonferencia a fiatalok hazatéréséért

Negyedik alkalommal szervezik meg a Gyergyói Diákkonferenciát, ezúttal nemzetközi szintű lesz a rendezvény. Gyergyószentmiklóson, a Szent István plébánia ad otthont az eddigi legrangosabbra tervezett eseménynek, ahová nemcsak diákokat várnak.

IfiCafé a gyergyói fiatalok egymásra találásáért

Beszélgessünk, ismerkedjünk, ötleteljünk együtt! Gyere, légy vendégünk egy délelőtti kávéra/teára, próbáld ki a nagyon izgalmas WorldCafé beszélgetős módszert! – szólítja meg a gyergyói fiatalokat a szervező Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont. A rendezvényt szeptember 18-án 10.30-tól tartják a szentmiklósi Contact Kávé és Teaházban. A kezdeményezésről, az IfiCafé céljáról Dániel Botonddal, az erőforrásközpont vezetőjével beszélgettünk.

Előadástechnikát is oktatnak a fiataloknak Gyergyószentmiklóson

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont nyár végi programjaira várja az érdeklődőket. Szeptember elején előadástechnika-képzésre majd az Ificafé-ra, illetve a 4. Gyergyói Diákkonferenciára kerül sor. A központ programjairól Dániel Botond, az Erőforrásközpont vezetője tájékoztatott.

Hogyan legyünk jó előadók? címmel szeptember 5 és 6. között tartják az előadástechnika-képzést a Gyergyószentmiklósi Szent István plébánia nagytermében. „A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont kétnapos képzést szervez elsősorban egyetemistáknak előadástechnika témában.

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu