fejlecproba5



Szociális Kerekasztal

A gyergyói civil szervezetek hálózatba szervezése már 1998-ban elkezdődött. A háló történetét áttekintve négy jelentősebb korszakról beszélhetünk. Ezek közös jellemzői, hogy mindegyik időszakban volt egy szervezet hálózatépítő, koordinátor szerepben, aki a tevékenységeket szervezte. Az első időszakban (1998-2000) az Esély Alapítvány, a másodikban (2005-2006) a Pro Libris Könyvbarátok Egyesülete és a Harmónia Alapítvány, a harmadikban (2008-2009) a Caritas Vidékfejlesztés, míg a negyedikben (2012-től napjainkig) egyesületünk, a Műhely Egyesület. A háló történetéről bővebben a civil-gyergyó.ro honlapon lehet olvasni.

Az első két korszakban a civil szervezetek teljes köre meg volt szólítva, utóbbi két időszakban pedig csak a szociális-karitatív szervezetek.

A szociális kerekasztal célja, hogy a részt vevő szervezetek vezetői rendszeresen találkozzanak egymással, lehetőségük legyen a személyes kommunikációra, segíteni tudjanak egymás problémáinak megoldásában, keressék az együttműködési lehetőségeket stb.

A Szociális Erőforrásközpont keretében eddig két-két találkozót szerveztünk, 2013-ban, 2017-ben, illetve 2019-ben.

 

communitas vizszintesGyergyószentmiklóson jelenleg mintegy 30 szociális szolgáltatás működik, több szervezet és intézmény keretén belül (mozgásfejlesztés sérült gyerekeknek, nappali foglalkoztató sérülteknek, családsegítő program, házi beteggondozás, idősotthonok, szeretetkonyha, hajléktalan szálló, délutáni oktatás, gyerekotthonok, stb.)

Néhány évvel ezelőtt 2008-2009-ben az akkor működő szociális szolgáltatások vezetői havi rendszerességgel, több alkalommal is találkoztak. A találkozók célja az volt, hogy keressék az együttműködési lehetőségeket, segítsenek egymás problémáinak megoldásában, keressék a közös tevékenységeket, stb. Tavaly egy szociológiai kutatást valósítottunk meg, amely során felmértük ezen szolgáltatások helyzetét, igényeit, önkéntesfoglalkoztatási gyakorlatát, közösségi kommunikációját. A felmérés eredményeként levelezőlistát, címlistát, katalógust hoztunk létre. A továbbiakban olyan igényekre kívánunk válaszolni, mint a szervezetek közötti kommunikáció javítása, hálózatosodás fejlesztése, a tudásanyagokhoz való hozzáférés javítása, a képzések, szakmai rendezvények szervezése, együttműködések elősegítése (pl. önkéntes igények közös hirdetése, szükségletek-felajánlások találkozásának segítése, stb).

Jelenlegi célunk a Szociális-Karitatív Kerekasztal újraindítása, a szociális szervezetek képviselőinek havi rendszerességű találkozójának megszervezése, megvalósítása, ezzel pedig a szervezetek közötti kommunikáció javítása, a hálózatosodás fejlesztése. Tavaly is pályáztunk már erre a célra, sikertelenül. Idén újabb pályázatot adtunk be a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestületéhez, most már sikeresen. Az alapítvány művelődési szaktestülete 700 lej támogatást ítélt meg számunkra.

Gyergyószentmiklóson jelenleg 30 szociális szolgáltatás működik, több szervezet és intézmény keretében. Néhány évvel ezelőtt az akkori szociális szervezetek havi rendszerességgel találkoztak, több hónapon keresztül. Már egy ideje olyan szociális kerekasztal indítását szeretnénk megvalósítani, ahol ezen szociális szervezetek, intézmények képviselői havi rendszerességgel újra találkozhatnak. A találkozók célja, hogy a résztvevő szervezetek keressék az együttműködési lehetőségeket, segítsenek egymás problémáinak megoldásában, keressék a közös tevékenységeket, stb.

Tavaly is pályáztunk már erre a célra, sikertelenül. Idén újabb pályázatot adtunk be a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestületéhez.

Néhány évvel ezelőtt a gyergyói szociális szervezetek havi rendszerességgel találkoztak, több hónapon keresztül. A találkozók célja az volt, hogy javítsák az információ áramlást, erősítsék a szervezetek közötti együttműködéseket, közös programokat szervezzenek.

Gyergyószentmiklóson jelenleg körülbelül 28-30 szociális szolgáltatás működik, több szervezet és intézmény keretében.

A Communitas Alapítvány tavaszi kiírásakor adtunk be egy pályázatot, melynek célja a Szociális Kerekasztal újraindítása, a szociális szervezetek képviselőinek havi rendszerességű találkozójának megszervezése, megvalósítása. Ugyanakkor ezekbe a találkozókba szeretnénk bevonni az ifjúsági szervezeteket is, így a két terület között is elősegíteni az együttműködést, kommunikációt.

A találkozóknak a szociális erőforrásközpont adna keretet.

A szociális kerekasztal főtámogatója:

communitas vizszintes

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu