fejlecproba6



Beszámoló a szociális kerekasztal májusi találkozójáról

szocialiskerekasztal majusElső alkalommal találkoztak idén a gyergyói szociális szolgáltatások vezetői a szociális kerekasztal keretében. A beszélgetésre május 3-án, pénteken került sor a IV. Gyergyói Mentálhigiénés Napok konferencia alkalmával. A találkozón 7 szolgáltatás képviselője vett részt. A találkozó témája a Gyergyói Szociális Erőforrásközpont létrehozása volt.

Az erőforrásközpont célja a helyi szociális szolgáltatások közötti kapcsolattartás erősítése, a szolgáltatások fejlesztése. A találkozó alkalmával a szociális szolgáltatások igényeiről volt szó és arról, hogy a létrehozandó erőforrásközpont miben tudna segíteni az igények kiszolgálásában, a szociális háló fejlesztésében.

A találkozó elején Dániel Botond szociológus, doktorandusz, a Műhely Egyesület elnöke felvezetésképpen ismertette az egyesület eddigi fejlesztői munkáját, a tavalyi évben lezajlott szociológiai kutatás eredményeit és tanulságait, a szociális szolgáltatások levelezőlistáját, címlistáját és katalógusát, illetve a szociális erőforrásközpontba eddig tervezett eseményeket, az önkéntes központot működtető önkéntes csapatot. A szociális erőforrásközpont a tervek szerint folyamatosan frissítené a szociális szolgáltatások katalógusát, szakkönyvtárat működtetne, képzéseket szervezne.

A szociális szolgáltatások képviselői elmondták, hogy szükség lenne egy szociális eseménynaptárra annak érdekében, hogy a szociális szervezetek időben értesüljenek egymás által szervezett rendezvényekről. Ez több szempontból is fontos lenne, egyrészt többen el tudnának menni a rendezvényekre, másrészt elkerülhetnénk az egymásraszervezést. A szociális erőforrásközpont önkéntesei minden hónapban összegyűjthetnék az aktuális rendezvényeket, és frissíthetnék az eseménynaptárt.

A másik fontos igény, amit a szolgáltatások vezetői jeleztek, hogy a szakmai rendezvények, képzések szervezésekor vegyük figyelembe a szociális hálóban dolgozó segítők igényeit is, olyan képzéseket, rendezvényeket szervezzünk amelyekre valós igény van. Ennek érdekében jó lenne ismerni a segítő foglalkozásúak képzési igényeit is. A szociális erőforrásközpont önkéntesei időről-időre felmérhetnék, összesíthetnék ezeket.

A szociális erőforrásközpontba tervezett tevékenységek mellett szó került arról is, hogy fontos lenne, ha a térségben működő több mint 30 szolgáltatás vezetői, munkatársai jobban megismernék egymás tevékenységét, ezáltal pedig több együttműködés születhetne. Felmerült az ötlet egy fórumszerű nagyrendezvényre, ahol az egyes szolgáltatások bemutatkozhatnának, ismertetnék tevékenységüket egymással. Gyergyószentmiklóson már volt példa ilyenre, 1998-2000 között több civil fórumot is szerveztek.

A rendszeres találkozások iránti igény is felmerült. A résztvevők ugyanakkor megegyeztek abban, hogy a régebbi próbálkozásokból tanulva, olyan találkozókra van szükség, amelynek konkrét témája van, így elkerülhetjük azt, hogy a találkozók egy idő után kifulladjanak.

Ennek megfelelően a következő, júniusi találkozó, témája az Európai Önkéntes Szolgálat program bemutatása lesz, a szociális szolgáltatások megismerkednek majd a program nyújtotta lehetőségekkel, azzal, hogyan tudnak szervezetükhöz több hónapra külföldi önkéntest fogadni. A találkozóra június első hetében kerül majd sor.

A gyergyói szociális kerekasztal találkozóinak támogatója a Communitas Alapítvány.

Kiemelt programok

elmeny alap logo

Kiemelt események

2020. augusztus 6-23. - Fessünk álmokat - falfestés


2019. július 6-13. - Fessünk álmokat - falfestés
2019. augusztus 29-31. - Ifjúsági műhelymunka


2018. június 2. - Tavaszi Szakmai Nap
2018. augusztus 17-22. - Fessünk álmokat - falfestés
2018. szeptember - Egyetemisták Műhelytábora
2018. szeptember 22. - IV. Gyergyói Diákkonferencia


2017. augusztus 21. - Szakmai nap az Egri Roma Szakkollégiummal
2017. szeptember 23. - III. Gyergyói Diákkonferencia
2017. szeptember 30. - Tanévnyitó szakmai nap



2016. március 30. - A szociális munka napja
2016. május 28. - Drogfórum 2016
2016. szeptember 24. - II. Gyergyói Diákkonferencia
2016. október 7-9. - V. Gyergyói Mentálhigiénés Napok

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu