fejlecproba6



Újra pályáztunk a szociális kerekasztal újraindításáért

Gyergyószentmiklóson jelenleg 30 szociális szolgáltatás működik, több szervezet és intézmény keretében. Néhány évvel ezelőtt az akkori szociális szervezetek havi rendszerességgel találkoztak, több hónapon keresztül. Már egy ideje olyan szociális kerekasztal indítását szeretnénk megvalósítani, ahol ezen szociális szervezetek, intézmények képviselői havi rendszerességgel újra találkozhatnak. A találkozók célja, hogy a résztvevő szervezetek keressék az együttműködési lehetőségeket, segítsenek egymás problémáinak megoldásában, keressék a közös tevékenységeket, stb.

Tavaly is pályáztunk már erre a célra, sikertelenül. Idén újabb pályázatot adtunk be a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestületéhez.

Terveink szerint a találkozókra a Gyergyói Szociális Erőforrásközpontban kerül sor 2013 május-október között. A találkozókon napi gondokat, apró együttműködési lehetőségeket is megbeszélünk és meghatározott témákat is körüljárunk (pl. külföldi önkéntesek fogadásának lehetőségeit).

Kiemelt programok

elmeny alap logo

Kiemelt események

2020. augusztus 6-23. - Fessünk álmokat - falfestés


2019. július 6-13. - Fessünk álmokat - falfestés
2019. augusztus 29-31. - Ifjúsági műhelymunka


2018. június 2. - Tavaszi Szakmai Nap
2018. augusztus 17-22. - Fessünk álmokat - falfestés
2018. szeptember - Egyetemisták Műhelytábora
2018. szeptember 22. - IV. Gyergyói Diákkonferencia


2017. augusztus 21. - Szakmai nap az Egri Roma Szakkollégiummal
2017. szeptember 23. - III. Gyergyói Diákkonferencia
2017. szeptember 30. - Tanévnyitó szakmai nap



2016. március 30. - A szociális munka napja
2016. május 28. - Drogfórum 2016
2016. szeptember 24. - II. Gyergyói Diákkonferencia
2016. október 7-9. - V. Gyergyói Mentálhigiénés Napok

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu