fejlecproba5



Szociális Kerekasztal

A gyergyói civil szervezetek hálózatba szervezése már 1998-ban elkezdődött. A háló történetét áttekintve négy jelentősebb korszakról beszélhetünk. Ezek közös jellemzői, hogy mindegyik időszakban volt egy szervezet hálózatépítő, koordinátor szerepben, aki a tevékenységeket szervezte. Az első időszakban (1998-2000) az Esély Alapítvány, a másodikban (2005-2006) a Pro Libris Könyvbarátok Egyesülete és a Harmónia Alapítvány, a harmadikban (2008-2009) a Caritas Vidékfejlesztés, míg a negyedikben (2012-től napjainkig) egyesületünk, a Műhely Egyesület. A háló történetéről bővebben a civil-gyergyó.ro honlapon lehet olvasni.

Az első két korszakban a civil szervezetek teljes köre meg volt szólítva, utóbbi két időszakban pedig csak a szociális-karitatív szervezetek.

A szociális kerekasztal célja, hogy a részt vevő szervezetek vezetői rendszeresen találkozzanak egymással, lehetőségük legyen a személyes kommunikációra, segíteni tudjanak egymás problémáinak megoldásában, keressék az együttműködési lehetőségeket stb.

A Szociális Erőforrásközpont keretében eddig két-két találkozót szerveztünk, 2013-ban, illetve 2017-ben.

Kerekasztal-beszélgetés a gyergyószentmiklósi romák gazdasági-szociális helyzetéről

Az Egri Roma Szakkollégium látogatásával egybekötve kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, augusztus 21-én, a helyi szociális szervezetek számára a gyergyószentmiklósi romák gazdasági-szociális helyzetéről. A beszélgetésen a polgármesteri hivatal két szociális referense, Kozma Tünde (sérült személyek és családjaikért felelős referens) és Bordean Szidónia (romareferens), valamint Băeșu Katalin romákért felelős szociális-egészségügyi aszisztens vett részt, a moderátor Abrudbányai-Győri Tamás, az erőforrásközpont önkéntese volt. A hallgatóságban az egri vendégek mellett a Gyulafehérvári Caritas és az erőforrásközpont munkatársai vettek részt.

Bővebben: Kerekasztal-beszélgetés a gyergyószentmiklósi romák gazdasági-szociális helyzetéről

Beszámoló a szociális kerekasztal júniusi találkozójáról

juniusi kerekasztal 1A gyergyói szociális szolgáltatások vezetőinek júniusi találkozójára a hónap 5-én került sor a Szent István Plébánia épületében. A találkozó témája az Európai Önkéntes Szolgálat program bemutatása volt. A jelenlévők arról beszélgettek, hogy milyen lehetőségek vannak a program keretében arra, hogy a gyergyói szociális szolgáltatásokhoz hosszú távra külföldi önkénteseket tudjanak fogadni.

A találkozón 8 személy vett részt. Jelen voltak a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Gondozás illetve Önkéntes programjának munkatársai, az ORA International Segélyszervezet munkatársai, az Ápoló és Gondozó Központ vezetője, az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért egyesület önkéntes koordinátora és a Műhely Egyesület vezetője. 

A beszélgetés elején bemutatásra került az EGYIK egyesület, szó esett az egyesület eddigi tevékenységéről, ifjúsági pályázatok írásában és megvalósításában, önkéntesek küldésében szerzett tapasztalatairól. Ezt követően Ambrus Rita az egyesület önkéntes koordinátora bemutatta az Európai Önkéntes Szolgálat programot, amely az Európai Unió ifjúsági programjának része, és amelynek keretében az egyesület szeretne a jövőben fogadó projekteket megvalósítani. Ehhez kerestek partnereket.

Bővebben: Beszámoló a szociális kerekasztal júniusi találkozójáról

Beszámoló a szociális kerekasztal májusi találkozójáról

szocialiskerekasztal majusElső alkalommal találkoztak idén a gyergyói szociális szolgáltatások vezetői a szociális kerekasztal keretében. A beszélgetésre május 3-án, pénteken került sor a IV. Gyergyói Mentálhigiénés Napok konferencia alkalmával. A találkozón 7 szolgáltatás képviselője vett részt. A találkozó témája a Gyergyói Szociális Erőforrásközpont létrehozása volt.

Az erőforrásközpont célja a helyi szociális szolgáltatások közötti kapcsolattartás erősítése, a szolgáltatások fejlesztése. A találkozó alkalmával a szociális szolgáltatások igényeiről volt szó és arról, hogy a létrehozandó erőforrásközpont miben tudna segíteni az igények kiszolgálásában, a szociális háló fejlesztésében.

Bővebben: Beszámoló a szociális kerekasztal májusi találkozójáról

Szociális kerekasztal találkozókra nyertünk pályázatot

communitas vizszintesGyergyószentmiklóson jelenleg mintegy 30 szociális szolgáltatás működik, több szervezet és intézmény keretén belül (mozgásfejlesztés sérült gyerekeknek, nappali foglalkoztató sérülteknek, családsegítő program, házi beteggondozás, idősotthonok, szeretetkonyha, hajléktalan szálló, délutáni oktatás, gyerekotthonok, stb.)

Néhány évvel ezelőtt 2008-2009-ben az akkor működő szociális szolgáltatások vezetői havi rendszerességgel, több alkalommal is találkoztak. A találkozók célja az volt, hogy keressék az együttműködési lehetőségeket, segítsenek egymás problémáinak megoldásában, keressék a közös tevékenységeket, stb. Tavaly egy szociológiai kutatást valósítottunk meg, amely során felmértük ezen szolgáltatások helyzetét, igényeit, önkéntesfoglalkoztatási gyakorlatát, közösségi kommunikációját. A felmérés eredményeként levelezőlistát, címlistát, katalógust hoztunk létre. A továbbiakban olyan igényekre kívánunk válaszolni, mint a szervezetek közötti kommunikáció javítása, hálózatosodás fejlesztése, a tudásanyagokhoz való hozzáférés javítása, a képzések, szakmai rendezvények szervezése, együttműködések elősegítése (pl. önkéntes igények közös hirdetése, szükségletek-felajánlások találkozásának segítése, stb).

Jelenlegi célunk a Szociális-Karitatív Kerekasztal újraindítása, a szociális szervezetek képviselőinek havi rendszerességű találkozójának megszervezése, megvalósítása, ezzel pedig a szervezetek közötti kommunikáció javítása, a hálózatosodás fejlesztése. Tavaly is pályáztunk már erre a célra, sikertelenül. Idén újabb pályázatot adtunk be a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestületéhez, most már sikeresen. Az alapítvány művelődési szaktestülete 700 lej támogatást ítélt meg számunkra.

Bővebben: Szociális kerekasztal találkozókra nyertünk pályázatot

Újra pályáztunk a szociális kerekasztal újraindításáért

Gyergyószentmiklóson jelenleg 30 szociális szolgáltatás működik, több szervezet és intézmény keretében. Néhány évvel ezelőtt az akkori szociális szervezetek havi rendszerességgel találkoztak, több hónapon keresztül. Már egy ideje olyan szociális kerekasztal indítását szeretnénk megvalósítani, ahol ezen szociális szervezetek, intézmények képviselői havi rendszerességgel újra találkozhatnak. A találkozók célja, hogy a résztvevő szervezetek keressék az együttműködési lehetőségeket, segítsenek egymás problémáinak megoldásában, keressék a közös tevékenységeket, stb.

Tavaly is pályáztunk már erre a célra, sikertelenül. Idén újabb pályázatot adtunk be a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestületéhez.

Bővebben: Újra pályáztunk a szociális kerekasztal újraindításáért

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu

Top