fejlecproba6



Székhely

szekhely 006A Gyergyói Szociális Erőforrásközpont a Műhely Egyesület programjaként 2012-ben indult. A program első mozzanata a gyergyói szociális szolgáltatások körében végzett első kutatás volt, közvetlenül utána a gyergyói szociális szolgáltatások címlistájának és katalógusának létrehozása. Egészen 2014-ig, a szociális szakkönyvtár megalapításáig, az Erőforrásközpont programként működött, konkrét fizikai helyszín nélkül.

A program intézményesülése a szakkönyvtár létrehozásával kezdődött. 2014 májusában a gyergyószentmiklósi Szent István Római Katolikus Plébánia egyik termében hoztuk létre a szakkönyvtárat és ezáltal az Erőforrásközpontot. A terem felszerelését adományokból gyűjtöttük össze, helyi szociális szervezetek segítségével. A Szent Miklós Szervezet és a Hugona Szervezet egy könyvesszekrényt, a Gyulafehérvári Caritas Logisztika pedig egy íróasztalt adományozott számunkra. A szakkönyveket különböző intézmények és magánszemélyek adományaiból gyűjtöttük össze.

 

Az erőforrásközpont terme a Szent István Római Katolikus Plébánián:

 

Terveink szerint néhány éven belül, a BBTE szociális munka / szociális menedzsment szakos képzésének indulása után, egy nagyobb épületbe költözünk, amely az egyetemi képzésnek is helyet ad majd.

Az épület felújítása néhány évet vesz igénybe. Az Erőforrásközpont részéről több évre előre kifizetjük a bérleti díjat, ezáltal már 2015 őszén megrendelhetjük a felújítás kivitelezéséhez szükséges építészeti terveket és engedélyeket. A felújítás várhatóan a római katolikus egyház, a helyi önkormányzat és támogatók hozzájárulásából valósul majd meg a következő egy-két évben.

Az erőforrásközpont leendő székhelye a Márton Áron utcában:

 

A kivitelezési tervekhez szükséges összeg nagyrészét az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért, valamint a Műhely Egyesület segítségével gyűjtöttük össze, de több magánszemély és vállalkozás is segítségünkre volt. Köszönjük Gáspár Ildikó (500 lej), a Kobezol kft (300 lej), név nélkül adakozó távoktatásos hallgató (100 lej) , Almási Erzsébet (50 lej) és Dániel Margit (50 lej) adományát.

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu

Top