fejlecproba6



Drogfórumot tartottak

Első alkalommal tartottak szerhasználattal kapcsolatos szakmai fórumot Gyergyószentmiklóson. A rendezvényre elsősorban a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociális munka szakán, távoktatásos rendszerben tanuló hallgatókat és az iskolai nevelési tanácsadókat várták, a program azonban bárki számára nyitott volt. A fórum első részében egy szakmai előadáson vettek részt a jelenlévők, majd az ezt követő műhelybeszélgetésen a gyergyói helyzetre vetítették rá az elhangzottakat.

drogforum demetrovics

Ez volt az első alkalom, hogy Gyergyószentmiklóson tartotta drogfórumot, a többéves hagyománnyal rendelkező szakmai program korábbi rendezvényeinek Kolozsvár és Marosvásárhely adott otthont.

A fórum céljával kapcsolatban a szervezők lapunknak megjegyezték: többször is szó esett arról, hogy Gyergyószentmiklóson is elindítanának egy drogprevenciós programot, többek között ennek megalapozását szolgálja a rendezvény.

A program első felvonásaként dr. Demetrovics Zsolt pszichológus, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem docense tartott előadást, amelyben többek között a drogprevenciós stratégiák fontosságára mutatott rá. Mint kifejtette, a siker érdekében reális célokat kell kitűzni, ugyanakkor nem a szerek kipróbálásának gátolása, hanem a rendszeres használat megakadályozása a fő cél. Az előadást követően dr. Albert-Lőrincz Enikő, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora vezetésével műhelyfoglalkozáson vettek részt a jelenlévők.

A rendezvényt a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont és a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális MUnka Intézete szervezte, támogató a helyi önkormányzat.

Kertész László, Hargita Népe, 2016. május 31.
http://hargitanepe.eu/drogforumot-tartottak/

Kiemelt programok

elmeny alap logo

Kiemelt események

2020. augusztus 6-23. - Fessünk álmokat - falfestés


2019. július 6-13. - Fessünk álmokat - falfestés
2019. augusztus 29-31. - Ifjúsági műhelymunka


2018. június 2. - Tavaszi Szakmai Nap
2018. augusztus 17-22. - Fessünk álmokat - falfestés
2018. szeptember - Egyetemisták Műhelytábora
2018. szeptember 22. - IV. Gyergyói Diákkonferencia


2017. augusztus 21. - Szakmai nap az Egri Roma Szakkollégiummal
2017. szeptember 23. - III. Gyergyói Diákkonferencia
2017. szeptember 30. - Tanévnyitó szakmai nap



2016. március 30. - A szociális munka napja
2016. május 28. - Drogfórum 2016
2016. szeptember 24. - II. Gyergyói Diákkonferencia
2016. október 7-9. - V. Gyergyói Mentálhigiénés Napok

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu