fejlecproba6



III. Gyergyói Diákkonferencia

Idén is megszerveték a Gyergyói Diákkonferenciát, amely már nem csupán szociális munkásoknak szól, hanem más szakterületen tanulóknak is. Ez a kiadás harmadik volt a sorban, melyet szombaton tartottak a Szent István-plébánián a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szervezésében.

Harmadik alkalommal szerveztek Gyergyói Diákkonferenciát szeptember 23-án, melynek alapvető célja, hogy a szociális munka szakos diákok jobban megismerjék egymás szakmai munkásságát, érdeklődését, a térség szociális szervezeteinek vezetői megismerjék a szociális munkás diákokat, azok szakmai érdeklődősét, szakmai felkészültségét, kapcsolatok alakuljanak ki a szociális szervezetek vezetői, mint munkaadók, és a szociális munka szakos diákok, végzettek, mint munkavállalók között, ezáltal segítve a szociális munkás hallgatók egyetem utáni elhelyezkedését, ugyanakkor a pályaválasztás előtt álló középiskolás diákok konkrét információt és tudást szerezzenek a szociális munka szakmáról és megismerjék, hogy mivel foglalkozik a szociális munkás, ezáltal könnyebben eldönthessék, hogy ez a szakmai érdekli-e őket. Az idei konferencián a segítő szakok, illetve a társadalom- és gazdaságtudományok szekcióját egy újabb, műszaki- és természettudományi szekcióval bővítették ki. 12 előadó tartott bemutatót. Szekciónként nagyon érdekes és hasznos előadásokat hallhattak a résztvevők. A diákelőadásokat szakmai bizottság értékelte. Az előadókat jutalomba is részesítették.

gyindex.ro - 2017. szeptember 25.
http://www.gyindex.ro/aktualis/item/1795-iii-gyergyoi-diakkonferencia

Kiemelt programok

elmeny alap logo

Kiemelt események

2020. augusztus 6-23. - Fessünk álmokat - falfestés


2019. július 6-13. - Fessünk álmokat - falfestés
2019. augusztus 29-31. - Ifjúsági műhelymunka


2018. június 2. - Tavaszi Szakmai Nap
2018. augusztus 17-22. - Fessünk álmokat - falfestés
2018. szeptember - Egyetemisták Műhelytábora
2018. szeptember 22. - IV. Gyergyói Diákkonferencia


2017. augusztus 21. - Szakmai nap az Egri Roma Szakkollégiummal
2017. szeptember 23. - III. Gyergyói Diákkonferencia
2017. szeptember 30. - Tanévnyitó szakmai nap



2016. március 30. - A szociális munka napja
2016. május 28. - Drogfórum 2016
2016. szeptember 24. - II. Gyergyói Diákkonferencia
2016. október 7-9. - V. Gyergyói Mentálhigiénés Napok

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu