fejlecproba6



Várják a jelentkezőket

Ösztöndíjas nyári szakmai gyakorlati programot hirdet a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont. A lehetőség gyergyószéki egyetemi hallgatóknak szól, függetlenül attól, hogy melyik városban tanulnak.

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont az előző évben már sikeres gyakornoki programot szervezett, és idén ismét meghirdették azt. Elsősorban marketing, kommunikáció-közkapcsolatok és újságírás szakos hallgatókat várnak.

A jelentkezőknek lehetőségük van az erőforrásközpont internetes felületeinek fejlesztésére, de az idei diákkonferencia szervezésébe is bekapcsolódhatnak - például a hirdetési kampány megszervezése, kommunikációs terv készítése által.

Három gyakornok 400 lejes ösztöndíjban részesül a gyakornoki program idejére, emellett az erőforrásközpont garantálja, hogy a gyakornokok valódi szakmai feladatokat kapnak, és azok elvégzését szakszerűen számon kérik, értékelik. A jelentkezőnek valamely romániai egyetem hallgatójának kell lennie, és feltétel a gyergyószéki lakhely is. A nyári gyakorlattal kapcsolatosan a jelentkezéseket és a kérdéseket a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen fogadják, vasárnap éjfélig.

Nagy Levente - 2017. július 19.
http://hargitanepe.eu/varjak-a-jelentkezoket-4/

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu

Top