Eszterházy Károly Egyetem, Eger

ekeAz egri Eszterházy Károly Egyetem Szociálpedagógia Tanszékének oktatóival már 2010 óta építjük informális módon szakmai és baráti kapcsolatainkat. Már az első kiadás óta rendszeres vendégelőadói mentálhigiénés konferenciáinknak, 2011-ben pedig egy életmód tábort szerveztünk közösen a Csiky kertben. Ezután 2012-ben és 2016-ban újra a Mentálhigiénés Napokon találkoztunk, legutóbb a Pszichológia Tanszék oktatóival közösen 10 előadást tartottak számunkra.

Az V. Gyergyói Mentálhigiénés Napokon több beszélgetést is folytattunk az együttműködési lehetőségekről, kihasználva az egyetemi intézmények, a nonprofit szervezetek által nyújtott kereteket, és azt is, hogy Eger és Gyergyószentmiklós évtizedek óta testvérvárosi kapcsolatban vannak. A megbeszélések konkrét eredményeket is hoztak: 2016 októberében Egerbe látogattunk, ahol részt vettünk egy nemzetközi tudományos diákköri konferencián (amelyen Fodor Rita programfelelősünk a Fessünk Álmokat projekt bemutatásával III. helyezést ért el), több megbeszélésen a tanszék tagjaival, illetve Eger város önkormányzatának munkatársaival. A látogatás egyik kézzelfogható eredménye, hogy együttműködési megállapodást írtunk alá az Eszterházy Károly Egyetem vezetőségével (az Egyetem részéről Dr. Liptai Kálmán Csaba rektori jogkörben eljáró ideiglenes intézményvezető és Lengyel Péter kancellár jegyzik a megállapodást), így most már formálisan is partnerekké váltunk. A formális szerződés pedig majd jövőbeni közös pályázatoknál segíthet a finanszírozási források bevonásában.

A megállapodás egy keretegyezménynek is tekinthető, amelyben többféle együttműködési lehetőséget soroltunk fel: közös szakmai programok megvalósítását, közös kutatási tevékenységet, projektekben való együttműködést, terepgyakorlatok szervezését, közös szakmai anyagok és kiadványok elkészítését, tanulmányi kirándulások megvalósítását, kölcsönös részvételt egymás szakmai rendezvényein, hallgatói mobilitás kölcsönös segítését.

Az együttműködési megállapodás aláírása után, idén májusban egy újabb találkozóra került sor Kolozsváron, majd augusztus végén az Egri Roma Szakkollégium diákjait és az Egyetem oktatóit láttuk vendégül a szakkollégium nyári táborának keretében egy tanulmányi kiránduláson. A közeljövőben ugyanígy szeretnénk segíteni gyergyói egyetemistákat abban, hogy részképzésen vegyenek részt az Eszterházy Károly Egyetemen, egyik fontos távlati tervünk pedig az, hogy egri diákokat és oktatókat lássunk vendégül a Gyergyói Diákkonferencián.