Jóval azelőtt, hogy kitört volna a botrány a tengeren túli illetve európai film-és színház világban, illetve még mielőtt elindult volna a #metoo mozgalom, végzős szociális munka szakos hallgatóként, államvizsga dolgozatom témájának a szexuális zaklatást választottam. Személyes élményeim jó alapot biztosítottak arra, hogy szakmai választ adjak a bennem felmerülő kérdésekre: ki zaklat, és kit zaklatnak? Hol történik a zaklatás? Hogyan éli meg az áldozat a történteket, milyen utóhatásai vannak? Mivel magyarázza az elkövető a tettét? Mit csinál, illetve mit nem csinál a tanú?
Kutatásomban, melyet 2017 tavaszán végeztem, közel 200 Kolozsváron tanuló egyetemista adott választ a kérdéseimre. Tudtam azt, hogy a munka itt nem állhat meg, így a kutatási eredmények alapján egy olyan videó sorozatot terveztem meg, amely fogódzót jelenthet az otthon biztonságából elkerülő egyetemista számára a szexuális zaklatással szemben.
A gyergyói szociális szakkönyvtár 2014-ben jött létre abból a célból, hogy a városunkban jelenlévő segítő foglalkozású szakembereknek, illetve a távoktatásos képzési formában segítő szakmákat tanuló diákoknak segítségére legyen a szakmai felkészültségre.
2014-2017 folyamán a könyvtárban 440 darab könyv volt megtalálható és az érdeklődők heti 2 órás nyitva tartás alkalmával olvashattak, illetve kölcsönözhettek ki könyveket. Online nyilvántartás és kölcsönzési rendszer is rendelkezésre áll az érdeklődők részére.
A 2017-es fejlesztés keretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatásával sikerült megvásárolnunk 27 darab új szakkönyvet. Idén elsősorban tanulási technikák, időgazdálkodás, érveléstechnika, metakommunikáció, pszichológia és társas kapcsolatok témájában vásároltunk könyveket.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium idén is meghirdeti a Márton Áron Tehetséggondozó és Márton Áron Kutatói Programot. Mindkét pályázati programba határon túli egyetemi hallgatók, mesterisek, doktoranduszok egyaránt pályázhatnak vezetőtanáraikkal együtt, bármilyen tudományterületről.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont logópályázatot hirdet a gyergyószentmiklósi Élmény Alap létrehozása alkalmából.
A pályázat célja: nyomtatott (print) és on-line formában egyaránt használható logó létrehozása az Élmény Alap pályázati program számára.
A logó megtervezésekor a következő szempontokat kell figyelembe venni:
Az Élmény Alap egy Gyergyószentmiklósról elszármazott vállalkozó támogatásával jön létre, és elsősorban pályázati alapként működik. Tervek szerint az évente kiírásra kerülő alaphoz civil szervezetek, kisközösségek és egyének pályázhatnak. A pályázati alap elsősorban ifjúsági kezdeményezéseket és fiataloknak szóló programokat támogat.
Célja a fiatalok támogatása abban, hogy a virtuális világból (mobiltelefon, internet, facebook stb.) kimozdulva, a virtuális kapcsolatok, tevékenységek és időtöltések helyett/mellett aktív élményekben (közösségi, emberi, alkotói, művészi, tudományos, tanulási-fejlődési stb.) részesüljenek a természetben és emberi közösségekben, közösségi tevékenységek, tanulás, készségfejlesztés, vagy önmegvalósítási lehetőségek biztosítása által.
Pályázók köre: Pályázatot nyújthat be bármely természetes vagy jogi személy
A III. Gyergyói Diákkonferencia elsődleges célcsoportja, azok a Gyergyó-medencei fiatalok, akik egyetemi éveik ideje alatt más városokban tartózkodnak, és munkájukat szívesen bemutatnák egy konferencián diáktársaik és egy szakmai bizottság előtt. A diákkonferenciák célja, hogy a gyergyói diákok megismerjék egymás érdeklődési területét illetve bemutathassák saját munkájukat. Ezek mellett lehetőséget biztosít a konferencia arra, hogy a helyi intézmények, szervezetek és diákok között szakmai kapcsolatok alakuljanak ki, melyek a későbbiekben is hasznosak lehetnek. A konferencián szakmai előadások kerülnek bemutatása. Ez a legfőbb tevékenység, mely az előadó diákok tapasztalatszerzéséhez járul hozzá, fejlesztve a fiatalok előadó készségeit.
A III. Gyergyói Diákkonferencia 2017. szeptember 23-án került megszervezésre. A konferencián három szekcióban összesen 13 előadást hallhattak a jelenlevők.
Tanévnyitó szakmai napot szervezett a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociális munka tanszéke és a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont 2017. szeptember 30-án. A szakmai napra elsősorban azokat a székelyföldi egyetemi hallgatókat vártuk, akik a BBTE távoktatásos szociális munkás képzésében vesznek részt, de meghívtuk a gyergyói szociális szervezetek vezetőit és a helyi segítő foglalkozású szakembereket. Az egész napos program során szakmai szocializációs műhelyre, előadásokra és konzultációkra került sor.
Az Egri Roma Szakkollégium látogatásával egybekötve kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, augusztus 21-én, a helyi szociális szervezetek számára a gyergyószentmiklósi romák gazdasági-szociális helyzetéről. A beszélgetésen a polgármesteri hivatal két szociális referense, Kozma Tünde (sérült személyek és családjaikért felelős referens) és Bordean Szidónia (romareferens), valamint Băeșu Katalin romákért felelős szociális-egészségügyi aszisztens vett részt, a moderátor Abrudbányai-Győri Tamás, az erőforrásközpont önkéntese volt. A hallgatóságban az egri vendégek mellett a Gyulafehérvári Caritas és az erőforrásközpont munkatársai vettek részt.
Székelyföldön szervezte 2017-es nyári szakmai táborát az Egri Roma Szakkollégium. A tábor célja a székelyföldi roma integrációs programok megismerése, a tapasztalatszerzés és a tapasztalatcsere voltak. Az eseményre augusztus 28-30 között került sor Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson. A gyergyószentmiklósi szakmai nap házigazdája, társszervezője a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont volt.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szervezésében került sor a „Fessünk álmokat!” projekt második részére. A négy éves projekt célja, hogy különböző korosztályok álmaikkal, terveikkel dolgozzanak melyet végül a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola mellett lévő, a Gyilkostó sugárutat és a templomot összekötő sikátoron festenek meg korosztályonként 10 méteres falszakaszon.
A tavalyi program résztvevői 5-8 osztályos, gyermekjólléti intézményben élő gyermekek voltak. Idén 9-12 osztályos diákokat szólítottunk meg, akik egy jelentkezés lapot kitöltve kerülhettek be a programba, mely végül 10 jelentkezővel indult. A következőkben szeretnénk bevonni a fiatal felnőtteket, a családosokat és végül az idősebb generációt.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont tavaly óta ösztöndíjas nyári szakmai gyakorlati programokat szervez gyergyói egyetemi hallgatóknak. Az idei kiírásban marketing, kommunikáció-közkapcsolatok és újságírás szakos hallgatókat vártunk, elsősorban marketinges és kommunikációs témájú gyakornoki feladatokra.
Az idei nyárnak négyfős gyakornoki csapattal vágunk neki. Gyakornokaink bemutatkozója következik.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont ösztöndíjas nyári szakmai gyakorlati programokat hirdet gyergyószéki egyetemi hallgatóknak, függetlenül attól, hogy mely városban tanulnak.
A tavalyi gyakornoki programunk beszámolója itt olvasható.
Az idei kiírásban marketing, kommunikáció-közkapcsolatok és újságírás szakos hallgatókat várunk(de ezekhez közel álló szakok diákjai is jelentkezhetnek). Összesen 3 személynek biztosítunk ösztöndíjat.
SocioStartUp programunk célja, hogy segítő szakembereket támogassunk szociális projektek elindításában, fenntartásában.
A tavalyi évben 4 pályakezdő szociális munkás, pszichológus 5 szociális projektjét támogattuk, amelyeknek összesen 53 haszonélvezője volt, gyerekek, egyetemisták, fiatalok, segítő foglalkozású szakemberek. A megvalósuló projektekhez pályázati hátteret biztosítottunk, tanácsadást, valamint egy-egy kis ösztöndíjat. A tavalyi programokat bemutató katalógust itt lehet megtekinteni.
Idén a hollandiai Een Helpende Hand Alapítvány és a Jan Post Egyesület, valamint a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően a pályázati háttér, tanácsadás és ösztöndíjak mellett egy komplex képzési programot is meg tudunk valósítani, ahol a segítő szakemberek olyan készségeket és gazadasági, kommunikációs tudást sajátíthatnak el, amelyek segíthetik őket a szociális projektjeik elindításában és fenntartásában.
A II. Gyergyói Diákkonferencia előadói és szervezői közül öt személy is sikeresen szerepelt május 18-21-én a XX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián.
Fejér Emőke az Állam- és jogtudományok - Jelenkor és nemzetközi kapcsolatok, Fodor Rita és Kémenes Edina a Szociális munka, Gáspár Szeréna a Szociológia és antropológia, Sali Szilvia pedig a Teológia II.: Római Katolikus Teológia szekcióban.
Közülük Fodor Rita első, Fejér Emőke második, Gáspár Szeréna harmadik díjban, Sali Szilvia pedig különdíjban részesült. Továbbá Fodor Rita és Gáspár Szeréna részvételi jogot szerzett a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.
A márciusi soros tanácsülésen beterjesztésre és elfogadásra került egy Hallgatói Ösztöndíj program elindítása. Célja, hogy azok a felsőoktatási intézményekben végzős gyergyószentmiklósiak részesüljenek támogatásban, akik államvizsga és mesteris záró vizsgamunkájukat, illetve doktori disszertációjukat Gyergyószentmiklóssal kapcsolatos témából készítik, legyen az a tudományok bármelyik területéről (közgazdaság, biológia, kémia stb.). A határozat kezdeményezője Pál Levente, önkormányzati képviselő.
A kezdeményezés kiindulópontja, hogy a mindenkori városvezetésnek érdekeltnek kell lennie saját értékeinek a felfedezésében, fejlődésének elősegítésében. Ide tartozik az is, hogy segítse a felsőfokú intézményekben tanuló gyergyószentmiklósi diákokat a kiváló eredmények elérésében.
Az állandó konfliktus jelenléte kedvezőtlen hatással van életünkre, mivel befolyással van mindennapjainkra és emiatt gyakran rossz lehet a közérzetünk. Konfliktusban állni egymással, főként olyan személyekkel, akikkel nap, mint nap kapcsolatba lépünk, együtt élünk, nyomasztó érzés, amely hosszú távon negatív hatást hordoz magában és rombolóan hat az egyén életére.
Az építő jellegű konfliktuskezelést nyitottság, rugalmasság és a másik fél iránti tisztelet jellemzi. A konfliktuskezelés az egyik legfontosabb társas készség, amely az érzelmi intelligencia egyik megnyilvánulása, melyet gyermekkortól kezdve tanulunk és gyakorlunk.
A gyerekek az intézménybe kerülésükkor hoznak magukkal egy átélt traumát, sérülést, ezen kívül pedig hozzák magukkal az otthon látott mintákat, megoldási stratégiákat, amelyek gyakran nem a jó módszert mutatták a problémák, konfliktusok megoldására.
Ezekkel a sérülésekkel és mintákkal kerülnek intézeti nevelésbe és épp úgy, ahogy bekerültek ezeket tovább is viszik az ott lévő kapcsolataikban. Nagyon sokszor elfojtják azt, amit otthon láttak, átéltek és ez az elfojtás az agresszió formáiban tör ki bennük. Az agresszió verbális formája is konfliktusokhoz vezet a konfliktusokat pedig sikertelen és eredménytelen módszerekkel próbálják megoldani. Ezért nem hibáztatható senki, mivel nincs új módszer a kezükben, amit használni tudnának, ezért a meglévőt alkalmazzák.
A gyermekjóléti intézmény serdülőivel végzett munka célja, hogy a tanácsadási munka folyamán növekedjen a csoportkohézió és a serdülők elsajátítsanak egy olyan konfliktuskezelési stratégiát, amely által könnyebben tudnak érvényesülni a gyerekotthon lakói között vagy akár az otthonon kívüli környezetben is. A célok között volt az is, hogy a serdülők csapatépítő feladatok által rájöjjenek arra, hogy képesek a közösen végzett munkára.
Márciustól elindul az Erőforrásközpont szakkönyvtárának délutáni nyitvatartása. Új önkéntesünk, Mezei Anna-Mária, jóvoltából bizonyos napokon délután 15-16 óra között is kölcsönözhetők könyvek a könyvtárból. A délelőtti nyitvatartást továbbra is Mihálydeák Orsolya önkéntesünk biztosítja.
Március folyamán összesen 9 napon, napi 1-1 órán keresztül lesz elérhető a könyvtár, a konkrét nyitvatartás megtekinthető az Erőforrásközpont honlapján. A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakkönyvtárában jelenleg 440 szakkönyv és szakfolyóirat érhető el, elsősorban a szociális munka, szociológia, pszichológia területeiről, de megtalálhatók többek között pedagógia, filozófia, kisebbségkutatás, néprajz témájú könyvek is.
Küldetésünk
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást, támogatást biztosít civil szervezetek és fiatalok számára, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.