fejlecproba6



 

A WebMűhely a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot működtető Műhely Egyesület programjaként indult 2010-ben. Céljai között szerepelt a gyergyói civil szervezetek, intézmények és vállalkozások internetes jelenlétének támogatása. Első projektünkként létrehoztunk egy WebKlub-ot, amely keretében ezen szervezeteket tárhellyel, műszaki támogatással és információkkal is segítjük. A projekt 12 honlappal indult, később a partnerek száma 30-ra nőtt, közben számtalan (közel 100) honlapot készítettünk és frissítettünk.

A program alapgondolata, hogy civil szervezetek számára biztosítsunk támogatást, az anyagi háttér előteremtése érdekében pedig intézményeknek, vállalkozásoknak szolgáltatunk üzleti alapon. Utóbbiak így nemcsak az elvárásaiknak megfelelő webes szolgáltatásokat kapnak, hanem segítik a helyi és erdélyi civil szféra fejlődését is.

Az Erőforrásközont indulásával a programot átalakítottuk, mivel kevesebb energiánk volt a működtetésére, ezért korlátozottabb formában, kevesebb támogatott szervezettel és kevesebb támogató ügyféllel folytattuk tovább. Jelenleg 7 ügyfél/partner számára biztosítunk szolgáltatásokat és 20 intézmény, szervezet, projekt számára támogatást.

 

Szolgáltatásaink:

  • Domain név regisztráció és hosszabbítás
  • Webtárhely e-mail címekkel, levelezőlistákkal
  • Rendszer-adminisztrálás
  • Honlapok készítése Joomla tartalomkezelő rendszer (CMS) keretében, adminisztrációs felülettel
  • Honlapok karbantartása, frissítése

Partnereink:

  • Székely Fogászat, Gyergyószentmiklós (domain regisztráció, tárhely, honlapkészítés, honlapok karbantartása és frissítése)
  • Székely Reumatológia, Gyergyószentmiklós (domain regisztráció, tárhely, honlapkészítés, honlap karbantartása és frissítése)
  • Hargita Megyei Fogorvosi Kollégium (domain regisztráció, tárhely, honlapkészítés, honlap karbantartása - frissítése)
  • Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány (honlap karbantartása és frissítése)
  • Fogarasy Mihály Általános Iskola (honlap karbantartása és frissítése)
  • Szent István Római Katolikus Plébánia, Gyergyószentmiklós (honlap karbantartása és frissítése)
  • Búzásbesenyői Római Katolikus Plébánia, Búzásbesenyő (honlap karbantartása és frissítése)

 

Támogatott civil szervezetek, intézmények, projektek:

* * *

Háttér

A Műhely Egyesületet 2010-ben hoztuk létre Gyergyószentmiklóson.

Az egyesület lapvető célja, hogy elősegítse a Gyergyói térség helyi közösségeinek társadalmi-gazdasági fejlődését a fenntartható fejlődés elvei alapján. Ennek érdekében a szociális, ifjúsági, oktatási, gazdasági valamint civil-szervezeti téren valósít meg tevékenységeket.

Kezdetben négy fontos programba csoportosítottuk tevékenységeinket, amelyeknek a TudásMűhely, ForrásMűhely, WebMűhely és TurizmusMűhely nevet adtuk. Ezek keretében számos oktatási, kutatási és fejlesztési projektet valósítottunk meg, pályázatíró csoportot működtettünk, nonprofit szervezeteknek biztosítottunk ingyenes tárhelyet honlapjaik számára, honlapokat készítettünk szervezeteknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, valamint egy turisztikai portált tartottunk fent a térség turizmusának fejlesztése érdekében.

Egyesületünk életében egy új szakasz kezdődött 2015-ben, amikor az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért egyesülettel közösen megalapítottuk a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot. Tevékenységeinket jelentősen átalakítottuk (régi programjaink közül csak a Civil-Gyergyó portál és a WebMűhely maradt meg, utóbbi is korlátozott formában) és minden energiánkkal az Erőforrásközpont működtetésére és fejlesztésére koncentráltunk.

--> Bővebben a régi programjainkról...

A civil-gyergyó.ro portál 2005-ös alakulása óta a gyergyószéki civil szervezetek információs portálja kíván lenni. Az oldalon megtalálhatóak a szervezetek hírei, különböző közösségi kezdeményezések, valamint a civil háló történetét bemutató írások, archív anyagok. Az alábbiakban a portál hírei olvashatók.

Három levelezőlistát működtettünk (2011-2019) a szociális szolgáltatások vezetői és a segítő foglalkozású személyek számára. Ezek célja az egymás közötti kommunikáció segítése.

 

A Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. című, a segítőknek szóló levelezőlistát egy segítőknek szóló fórum eredményeképpen hoztuk létre 2011 júniusában. A listán jelenleg 39 tag szerepel, akik 2014-ben 13 üzenetet váltottak egymással. A lista minden segítő foglalkozású személy (pszichológus, szociális munkás, nevelési tanácsadó, gyógypedagógus, logopédus, fejlesztő pedagógus, gyógytornász, pap, orvos stb.) számára nyitott.

 

A Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. című levelezőlista a szociális szolgáltatások vezetőinek szól. A gyergyói szociális szolgáltatások első felmérése eredményeképpen hoztuk létre, 2012-ben. Célunk a szervezetek közötti kommunikáció és együttműködés serkentése. A listának fontos szerepe volt az erőforrásközpontunk szakkönyvtárának létrehozásakor is, mivel több felajánlás is a lista tagjai részéről érkezett. A listára jelenleg 52 személy van feliratkozva (a szervezetek vezetői mellett városvezetők és az egyházak képviselői), a tagok 2014-ben összesen 16 üzenetet váltottak.

 

A két levelezőlistát nagyon hasznos eszköznek tartottuk a szociális háló fejlesztésében, és célunk az volt, hogy minél aktívabb kommunikáció valósuljon meg rajtuk. A listákat végül 2019-ben szüntettük meg, mivel nagyon alacsony volt rajtuk a kommunikáció és már nem térült meg a listák karbantartásába fektetett idő.

 

A Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. című levelezőlistát 2016-ban hoztuk létre, a Drogfórum szakmai rendezvényünk egyik eredményeként. A lista célja a tapasztalatcsere elősegítése, prevenciós projektek tervezése és kivitelezése. A levelezőlista nyitott, minden érdeklődő szakembert szívesen látunk.

 

 

A gyergyószentmiklósi Műhely Egyesület 2012 április-május folyamán a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetével közösen egy felmérést valósított meg a gyergyószentmiklósi szociális szolgáltatások helyzetéről. A felmérés egyik eredménye a szolgáltatások címlistájának összeállítása volt. A felmérést 2014 óta évente megismételtük, hogy az adatokat aktualizálni, a címlistát bővíteni tudjuk. A címlista legfrissebb változata immár 42 szolgáltatás adatait tartalmazza.

2020 májusában a címlista frissítését átvette a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal. Az aktuális adatokat itt lehet elérni:
https://www.gheorgheni.ro/varosunk/civil-szervezetek/szocialis/

 

Nr.SzolgáltatásMűködtetőCímKapcsolattartókElérhetőség
1 Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat Caritas Szociális Ágazat Gyergyószentmiklós, Márton Áron u. 22 szám

Péter Róbert

Hargita megyei koordinátor

0266.365.000

0732.830.153

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2 Gyulafehérvári Caritas Esély Program Caritas Szociális Ágazat Gyergyószentmiklós, Márton Áron u. 22 szám

Pupák Felméri Zsuzsanna

Programfelelős

0749.972.624

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

3 Gyulafehérvári Caritas Önkéntes Program Caritas Szociális Ágazat Gyergyószentmiklós, Márton Áron u. 22 szám

Tatár Előd

Önkéntes koordinátor

0735.735.164

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

4 Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő és Fejlesztő Központ Caritas Szociális Ágazat Gyergyószentmiklós, Márton Áron u. 22 szám

Kassay Noémi

kolléganő

0735.735.172

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

5

Gyulafehérvári Caritas Ki-Út konzultációs program szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak

Caritas Szociális Ágazat

Gyergyószentmiklós, Márton Áron u. 22 szám

Kedves Rita

addiktológus konzultáns, szociális munkás

0731.137.191

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

6

Gyulafehérvári Caritas Szent Erzsébet Öregotthon

Caritas Szociális Ágazat

Gyergyószentmiklós, Gyilkostó sugárút 212 szám

Magyari Vencel

Igazgató

0266.364.126

0735.735.114

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

7

Gyulafehérvári Caritas Otthoni Gondozás

Caritas Szocio-Medikális Ágazat

Gyergyóalfalu 1248 szám

András Ildikó ápolási igazgató

 

Keresztes Edit csapatvezető

0732.830.059

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

0732.830.056

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

8

Gyulafehérvári Caritas - Caritas Iskola

Caritas Szocio-Medikális Ágazat

Gyergyószentmiklós, Márton Áron u. 22 szám

Hompoth Terézia
oktatásszervező, előadó

Trucza Réka
oktatásszervező, előadó

0732.830.162
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

0732.830.007
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

9

Gyulafehérvári Caritas Mozgáskompetencia-fejlesztő Központ

Caritas Szocio-Medikális Ágazat

Gyergyószentmiklós, Márton Áron u. 22 szám

Csíki Cristina
kinaesthetics tréner

Gáll Gabriella
kinaesthetics tréner

0732.83.00.78
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

0734.88.84.32

10

Falugondnoki szolgálat (Háromkút)

Caritas Vidékfejlesztés

Gyergyóalfalu 1248 szám

András Ildikó
programfelelős

0732.830.059

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

11

Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés Felnőttképzési Program

Caritas Vidékfejlesztés

Gyergyószentmiklós, Varga Katalin u. 3 szám

Kémenes László
felnőttképzési referens

0266.364.726

0730.015.195

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

12

Család segít családot

ORA International Segélyszervezet

Gyergyószentmiklós, Márton Áron utca 32 szám

Gábor Enikő
szociális munkás

0266.364.158

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

13

Családi típusú elhelyező központ

ORA International Segélyszervezet

Gyergyószentmiklós, Gyilkostó sugárút 201 szám

Tusa Lajos
szociális munkás - központvezető

0266.365.055

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

14

Hajléktalan szálló és bántalmazott anyák menhelye

ORA International Segélyszervezet

Gyergyószentmiklós, Kossuth Lajos utca 198 szám

Gábor Enikő szociális munkás

0266.364.158

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

15

Szent Anna Gyermekotthon

Dévai Szent Ferenc Alapítvány

Gyergyószentmiklós, Gyilkostó sugárút 35 szám

László Andrea Orsolya

Felelős vezető

0756.054.458

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

16

Felszegi délutáni napköziotthon

Dévai Szent Ferenc Alapítvány

Gyergyószentmiklós, Tölgyfa utca 5 szám

Bencze Réka nevelő

0724.538.224

17

Kós Károly délutáni napköziotthon

Dévai Szent Ferenc Alapítvány

Gyergyószentmiklós, Kossuth Lajos utca 124 szám

Mezei Emese Erzsébet, nevelő

0752.151.463

18

Ápoló és Gondozó Központ

Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság

Gyergyószentmiklós, Fogarassy Mihály u. 4 szám

Elekes Erika

intézményvezető

0266.364.807

0733.553.075

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

19

Családi típusú elhelyező központ - Rákóczi Ferenc utca

Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság

Gyergyószentmiklós, Rákóczi Ferenc u. 37 szám

Lemhényi Éva

Nevelő

0742.046.027
0733.313.055
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

20 Családi típusú elhelyező központ - Bucsin negyed Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság Gyergyószentmiklós, Bucsin negyed 21/A/12 Nagy Erzsébet
Házvezetőnő
0733.313.054
21 Családi típusú elhelyező központ - Virág negyed Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság Gyergyószentmiklós, Virág negyed 43/A/27 Láng-Nagy Mónika
Házfőnök
0733.313.053
22

Ifitéka, ifjúsági információs és tanácsadó iroda

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata

Gyergyószentmiklós, Testvériség sugárút 9 szám

Málnási Andrea

Irodavezető

0266.364.056

0727.252.201

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

23

Szociális, gyámügyi iroda

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata

Gyergyószentmiklós, Szabadság tér 27 szám

Gereöffy Imola

Osztályvezető

0366.139.917

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

24

Őszi Rózsák Idősek Klubja

Szent István Plébánia

Gyergyószentmiklós, Testvériség sugárút 6 szám

Dániel Margit

Programvezető, önkéntes

0749.966.375

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

25

Szent István Plébánia Caritas csoportja

Szent István Plébánia

Gyergyószentmiklós, Testvériség sugárút 6 szám

Keresztes Zoltán
plébános

0266.361.048

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

26

Szent Miklós Plébánia Caritas csoportja

Szent Miklós Plébánia

Gyergyószentmiklós, Márton Áron u. 9 szám

Portik-Hegyi Kelemen

plébános

 

Kedves Rita

0266.364.384

0744.244.603

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

0753.193.665

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

27

Szeretet Konyha

Szent Márton Alapítvány

Gyergyószentmiklós, Márton Áron utca 9 szám

Székely Levente

alelnök

0266.364.384

0745.850.180

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

28

Kolping Család

Kolping Család Egyesület

Gyergyószentmiklós, Márton Áron u 9-11 szám

Eigel Katalin

elnök

0740.348.376

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

29 Gyergyói Háló Egyesület Háló Egyesület Gyergyószentmiklós, Miron Cristea u. 11/2 szám Pázmán Attila
alelnök
0744.590.960
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
30 Gyergyószentmiklósi Református Nőszövetség Erdélyi Református Egyházkerület Gyergyószentmiklós, Nicolae Balcescu u. 2 szám dr. Simon Katalin
elnök
0744.148.099
31

Lórántfy Zsuzsanna Nőegylet

Lórántfy Zsuzsanna Nőegylet

Gyergyószentmiklós, Gábor Áron utca 2 szám

Jánosi Gabriella
elnök

Bencze Katalin
kapcsolattartó

0266.364.709

0755.538.020
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

32

Nagycsaládosok, idősek, gyerekek anyagi megsegítése

Szent Miklós Szervezet

Gyergyószentmiklós, Nicolae Balcescu u. 15-17

Kovács Éva-Mária

elnök

0740.084.999

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

33

Szociális szolgáltatások értelmi sérülteknek

Napsugár az Esőben Egyesület

Gyergyószentmiklós, Virág negyed 49/C/20

Csata Kinga

pszichológus

0742.803.488

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

34

Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete védett foglalkoztatója

Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete

Gyergyószentmiklós, Varga Katalin u. 3 szám

Budai Ilona
tevékenység irányító

0747.123.996

35

Gyergyószentmiklósi Cukorbetegek Egyesülete

Gyergyószentmiklósi Cukorbetegek Egyesülete

Gyergyószentmiklós, Virág negyed 25/B/37

Szőcs Gábor elnök

0745.678.641

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

36

Hargita Megyei Vöröskereszt Gyergyószentmiklósi Fiókja

Hargita Megyei Vöröskereszt Gyergyószentmiklósi Fiókja

Gyergyószentmiklós, Márton Áron utca 16 szám

Micu Vasile

elnök

Tusa Szilárd

igazgató

0756.418.955

0740.083.014

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

37

Gyergyói Nyugdíjasok Önsegélyező Pénztára

Gyergyói Nyugdíjasok Önsegélyező Pénztára

Gyergyószentmiklós, Kossuth Lajos u. 60 szám

Mátyás Adriána

adminisztrátor

0735.214.976

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

38

Gyergyószentmiklósi Magyar Baptista Közösség

Baptista Gyülekezetek Szövetsége

Gyergyószentmiklós, Kossuth Lajos u. 92 szám

Novák Zsolt lelkipásztor

0735.500.882

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

39

Ulla és SV Egyesület

Ulla és SV Egyesület

Gyergyószentmiklós Mihai Eminescu u. 15 szám

Gheorghiu Aurel

elnök

Koszta Erika

titkár

0743.106.497

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

0742.788.232

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

40

Fészek - Gyergyói Édesanyák Egyesülete

Fészek - Gyergyói Édesanyák Egyesülete

Gyergyószentmiklós Testvériség sugárút 6 szám

Bodó Annamária

kapcsolattartó

0744.516.716
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

41

Búzakalász Csoport

Búzakalász Csoport

Gyergyószentmiklós, Bucsin negyed 12/B/32

Dániel Margit

önkéntes

0749.966.375

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

42

Gyergyói Nemzetközi Önkéntes Program

Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért

Gyergyószentmiklós, Bucsin negyed 12/B/32

Blénesi Enikő

önkéntes koordinátor

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Letölthető változat: Can not load file! LiveConnectClient::query Recv failure: Connection reset by peer. Use another HTTP adapter for data in Advanced configuration of OneDrive component.

Legutóbbi frissítés dátuma: 2016. október 16.

 

2020 májusában a címlista frissítését átvette a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal. Az aktuális adatokat itt lehet elérni:
https://www.gheorgheni.ro/varosunk/civil-szervezetek/szocialis/


 

dr. Dániel Botond

Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont,

Gyergyószentmiklós

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Alkategóriák

A gyergyói civil szervezetek hálózatba szervezése már 1998-ban elkezdődött. A háló történetét áttekintve négy jelentősebb korszakról beszélhetünk. Ezek közös jellemzői, hogy mindegyik időszakban volt egy szervezet hálózatépítő, koordinátor szerepben, aki a tevékenységeket szervezte. Az első időszakban (1998-2000) az Esély Alapítvány, a másodikban (2005-2006) a Pro Libris Könyvbarátok Egyesülete és a Harmónia Alapítvány, a harmadikban (2008-2009) a Caritas Vidékfejlesztés, míg a negyedikben (2012-től napjainkig) egyesületünk, a Műhely Egyesület. A háló történetéről bővebben a civil-gyergyó.ro honlapon lehet olvasni.

Az első két korszakban a civil szervezetek teljes köre meg volt szólítva, utóbbi két időszakban pedig csak a szociális-karitatív szervezetek.

A szociális kerekasztal célja, hogy a részt vevő szervezetek vezetői rendszeresen találkozzanak egymással, lehetőségük legyen a személyes kommunikációra, segíteni tudjanak egymás problémáinak megoldásában, keressék az együttműködési lehetőségeket stb.

A Szociális Erőforrásközpont keretében eddig két-két találkozót szerveztünk, 2013-ban, 2017-ben, illetve 2019-ben.

 

Az Élmény Alap célja a gyergyói fiatalok támogatása abban, hogy aktív élményekben részesüljenek a természetben és emberi közösségekben. Fejlődjön kezdeményező készségük, közösségi gondolkodásuk, megtapasztalják a tanulás- és tehetségük kibontakoztatásának örömét. Ennek érdekében támogatjuk a fiatalok kezdeményezéseinek megvalósulását, szervezünk és támogatunk oktatási, személyiség- és közösségfejlesztő programokat, illetve alkalmi ösztöndíj-támogatást biztosítunk tehetséges fiataloknak.

 

Kiemelt programok

elmeny alap logo

Kiemelt események

2020. augusztus 6-23. - Fessünk álmokat - falfestés


2019. július 6-13. - Fessünk álmokat - falfestés
2019. augusztus 29-31. - Ifjúsági műhelymunka


2018. június 2. - Tavaszi Szakmai Nap
2018. augusztus 17-22. - Fessünk álmokat - falfestés
2018. szeptember - Egyetemisták Műhelytábora
2018. szeptember 22. - IV. Gyergyói Diákkonferencia


2017. augusztus 21. - Szakmai nap az Egri Roma Szakkollégiummal
2017. szeptember 23. - III. Gyergyói Diákkonferencia
2017. szeptember 30. - Tanévnyitó szakmai nap



2016. március 30. - A szociális munka napja
2016. május 28. - Drogfórum 2016
2016. szeptember 24. - II. Gyergyói Diákkonferencia
2016. október 7-9. - V. Gyergyói Mentálhigiénés Napok

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást és támogatást biztosít a szociális háló szereplői (nonprofit szervezetek, szolgáltatók, szakemberek, szociális szakon tanuló egyetemisták) számára a térség szociális hálójának fejlesztése, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Támogatóink

  • Bethlen Gábor Alap
  • Communitas Alapítvány
  • Een Helpende Hand Alapítvány
  • Hargita Megye Tanácsa

További támogatók

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu